Mederszelvény – A bal parton 17 méteren, a jobbon 12 méteren vágják ki Győrtől Vénekig a fákat.
Győrtől Vénekig kivágják a mederközeli fákat, mert elöntené a víz
Letermelik a Mosoni-Duna mederszéli fáit mindkét parton, több mint tíz méteres szélességben Győr és Vének között, mert ha tavasszal üzembe helyezik a torkolati műtárgyat, a magasabb szintek miatt a vágástér víz alá kerül, egy szélesebb vízfelület része lesz. A kivágáshoz minden szükséges engedélyt beszereztek.
Már majdnem elkészült Véneknél a közel 30 milliárd forintba kerülő torkolati műtárgy, mely megtartja a vizet Győrnek: a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja a Duna vízszintsüllyedésének hatására a lesüllyedt kis- és közepes vízszinteket állítja vissza.
A beruházás keretében épülő műtárgy üzembe helyezése után a megemelt vízszintek a folyómeder egykori, az 1950-es évekre jellemző vízzel borított területeit fogják ismét elönteni. Így amikortól (jövő tavasztól) megtartja majd a folyót a torkolati műtárgy, a Mosoni-Duna Győr és a véneki torkolat közötti szakaszán, a jobb és a bal parton egyaránt, a vízparti szegélyező állományok mind víz alá kerülnének. „E faállományra jellemző a nagyszámú, már jelenleg is pusztuló „csúcsszáradt”, odvas, vihartört, hódkárosított egyed, a város felől kivadult parkfa és egyéb adventív fafaj jelenléte, a talajszinten a korábbi árhullámokból származó nagy tömegű fekvő holtfa felhalmozódása” – jelezte az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
A „vízügy” közölte: az épülő létesítmény üzembe helyezése előtt - vállalkozó bevonásával - a víz alá kerülő és emiatt kivágandó fákat letermeli a parti sávon. Az igazgatóság a fakitermelési munkákhoz megkapta a megyei kormányhivatal természetvédelmi osztálya által kiadott érvényes természetvédelmi engedélyt, megtette a Vas Megyei Kormányhivatal Erdészeti Osztálya számára a szükséges fakitermelési bejelentéseket. A települési érintettség alapján a fakitermelést Győr jegyzőjének is bejelentették.
A munkák várhatóan 2022 tavaszáig fejeződnek be, addig is munkaterületnek minősül a parti sáv, ezért felhívják a területet látogatók figyelmét a szükséges balesetvédelmi távolság betartására. Jelenlegi munkaközi állapotban a terület egyes szakaszain a már ledöntött, de még felkészítés és elszállítás előtti faanyag látható. A technológia sorrendnek megfelelően a parti sávról és a mederből a letermelt anyagot folyamatosan elszállítják, gondoskodnak a vágási és egyéb hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról. A Mosoni-Duna torkolati műtárgy üzembe helyezésével a mostani vágástér tehát víz alá kerül, az a későbbiekben egy szélesebb vízfelület része lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.