Taraba a fák kivágásával tüntetné el a medvéket

taraba k

A környezetvédelmi miniszter szerint így „nem lenne hová elbújniuk”.

Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi tárcavezető engedélyezni szeretné a fák kivágását, hogy a medvék ne tudjanak elbújni. A törvényjavaslatot az április 24-i kihelyezett kormányülésen mutatta be Alsókorompán (Dolná Krupá).

A rendelet révén engedély nélkül ki lehetne vágni a legfeljebb 80 centiméter kerületű törzzsel rendelkező fákat – erre jelenleg is lehetőség van, de csak 40 centiméteres kerületig.

A törvénytervezet célja a táj tisztaságának biztosítása, ami fontos megelőző intézkedésnek tekinthető az emberek és a barnamedvék közötti veszélyes találkozások csökkentése érdekében

– olvasható az indoklásban.

A törvény azonban nem az erdőben lévő, hanem az utak mentén, a szőlőültetvényeken és a vízfolyások mellett álló fákra fog vonatkozni. Taraba tervezete Szlovákia területének mintegy ötödét alapjaiban megváltoztathatja.

A tárcavezető azt tervezi, hogy a módosítást rövidített eljárásban fogja keresztülvinni a parlamenten. Ezt csak súlyos helyzetekben, például az alapvető emberi és szabadságjogok veszélyeztetése, illetve gazdasági károkozás esetén alkalmazzák.

(refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?