Facebookon üzengetnek egymásnak a politikusok

politikai vita
Győrújbarát |

A héten lemondott képviselői mandátumáról Zólyomi Péter, a győrújbaráti önkormányzati testület függetlenként bejutó tagja. A Facebookon megindokolta döntését. A posztnak folytatása is lett. Természetesen a politikai színtéren.  

A volt önkormányzati képviselő több okkal is indokolta a lemondását, köztük azzal, hogy „elvesznek mindent, és ha „jóban vagyunk” az illetékes pártállami mindenhatókkal, akkor visszajuttatnak egy keveset, amit nagyon meg kell köszönni. Ez nem önkormányzatiság, ez hűbérúri rendszer!” Illetve: „Elég csak a bölcsőde bővítés kivitelezési közbeszerzési pályázatának furcsaságaira gondolunk, vagy arra, hogy az előző országgyűlési választások után nem sokkal az aktuális polgármesteren kérte számon az országgyűlési képviselőnk, hogy miért nincs Fidesz-alapszervezet a faluban.”  

Ezt követően írta ki Pollreisz Balázs, a győri MSZP elnöke (szintén a Facebookon), hogy: „Kara Ákosnak nyilatkoznia kell arról, hogy mivel zsarolja a polgármestereket! A hallgatás is válasz.”  

Erre reagált Kara Ákos országgyűlési képviselő, s úgy tisztességes, ha az ő bejegyzését is teljes egészében olvashatják. (Ahogy Zólyomi Péter írását is közöltük.) A lényegét azért összefoglaljuk Kara írásának. A fideszes honatya rövid válasza Pollreisznek a zsarolásra ez: „Semmivel.” 

Kara cáfolja, hogy az alapszervezet létrehozását számon kérte volna bármelyik korábbi (győrújbaráti) polgármestertől: „Nem kértem ilyet soha, sem Szalóki Gézától, aki a korábbi polgármester volt, sem Kóbor Attilától, a jelenlegi települési vezetőtől, és akkor sem kértem volna, ha nem lett volna akkoriban Fidesz szervezet Győrújbaráton. A helyzet az, hogy sokkal régebb óta, már több mint 15 éve van Fidesz szervezet Győrújbaráton.” 

A bölcsőde bővítésre is reagál Kara Ákos: „Ha Pollreisz Balázs vagy a mögötte álló DK-s képviselőjelölt úgy tudja, hogy a győrújbaráti önkormányzat nem jogszerűen bonyolított le közbeszerzési eljárásokat, jelentse fel a győrújbaráti önkormányzatot. Ha nem jelentik fel, mert nincs miért feljelenteni a győrújbaráti önkormányzatot, akkor a győri baloldali politikusok elismerik, hogy ezzel a poszttal csak választási botránypolitikába kezdtek a választókerületünkben is, hogy hatalomhoz jussanak az országban és Győrújbaráton is.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?