A gyermekemnek a szülei nélkül kell felnőnie - s ezt én tettem

ítélet
Győr |

A vádlott az utolsó szó jogán így beszélt: „Megöltem azt, akit mindenkinél jobban szerettem. Mérhetetlenül megbántam, amit a gyermekemnek okoztam, otthagytam őt a sorsára, elvettem tőle az édesanyját és magamat is. Szülei nélkül kell felnőnie.” Büntetését 7 és fél évről 12-re súlyosbította a Győri Ítélőtábla. 

Dr. Kovács Tamás bírói tanácsa a váddal értett egyet abban, hogy a gyilkossághoz vezető ok nem volt erkölcsileg méltányolható, márpedig így az erős felindulás sem állapítható meg. A férfi ugyanis nem került az elkövetés előtt közvetlenül olyan információ birtokába, amivel ne lett volna tisztában, párja viszonyai más férfiakkal vagy az apaság kérdése is régebbi keletű volt. Az erős felindulás megállapításához külső, váratlan és sokkoló ok kell, mert különben nincs meg az elfogadható kapcsolat az ok és az indulati töltet között. Ezért emberölésért 12 év börtönre súlyosították az első fokon kiszabott 7 és fél évet, és egy időre eltiltották a férfit a kiskorúak és fiatalkorúak felügyeletével járó foglalkozások gyakorlásától.  

ítélet

Néhány napja már emlékeztettük az olvasót a megrázó történetre: vérben feküdt a megölt 27 éves nő, akire nevelőapja talált rá 2019 februárjában Kajárpécen. A 10 hónapos kisfiú édesanyja testén feküdt, és sírt. Anyja nyakából kés állt ki.  A per tavaly nyáron kezdődött, a Covid-helyzetre tekintettel az apát távmeghallgatás keretében kapcsolták be a börtönből, azt mondta, annyira felindult, hogy nem emlékszik a részletekre. Emberölés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják, de ő erős felindulásra hivatkozik, s a Győri Törvényszék végül ezt fogadta el, az ítélet 7 és fél év volt. A vád is, a védelem is fellebbezett, az apa enyhítést kért. A Győri Ítélőtábla kedden délután pedig döntött.  

Korábban itt írtunk az ügyről. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?