XX. Pozsonyi Autószalon - nyerjen fél évre egy Subarut!

Pozsony |

<p>Nem hozott eget rengető meglepetéseket a jubileumi XX. Pozsonyi Autószalon, amely ma nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. A tegnap tartott újságírói napon többen elmondták, hogy a szervezők még a tavalyi évadnál is gyengébb programot és márkákat vonzottak az Incheba kiállító-központba.</p>

A pozsonyi szalon már második éve mintha azt akarná bebizonyítani, hogy nagy márkanevek nélkül is lehet kiállítást rendezni. Viszont sokan felteszik a kérdést: akkor minek szervezik és miért verik mindig nagy dobra ezt a rendezvényt? A kiállítótermekből ugyanis újra hiányzik a BMW és a Mercedes, nem hozott autókat a Lexus sem.

Azt viszont meg kell említeni, hogy azok a márkák, amelyek standjai megjelentek a szalonon, kitettek magukért. Csak a Renault 10 új járgányt sorakoztatott fel, a félig hazai Škoda bemutatta a ráncfelvarrásos Fabia és Roomster modelleket, a Volkswagen az új Touareget, a Volvo pedig az új S60-as járgányt, amely 45 km/h sebességig magától leállítja az autót, ha gyalogos lép elé. A képriporttal fűszerezett további érdekességeket a hétfői Autó-Motor mellékletben olvashatják el.
A kiállítás szombatig naponta reggel kilenctől este hétig, vasárnap pedig este hat óráig tart nyitva. A belépők 5 és 3 euróba kerülnek, minden jegy bekerül egy sorsolásba, melynek fődíja egy Subaru járgány fél évre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?