Vízlépcső: döntés előtt

A C-változat építésére (és energiatermelési szempontból jelentéktelen zsolnai vízlépcső befejezésére) felvett 550 millió dollárnyi külföldi hitelt ugyanis valamiből törleszteni kellett. Az eredeti elképzelés szerint három cég Duna Társulás néven szövetkezett volna. A Vízügyi Beruházó Vállalat (VV) az építkezés folytatásáért (a vízlépcső teljes egészében máig nincs műszakilag átadva) és a hitelek törlesztéséért felelt, a Szlovák Villamos Művek (SE) az erőművi részt, a Dunai Vízügyi Igazgatóság (PD) pedig a vízlépcső többi részét működtette. Hiába állították elő a bősi turbinák az ország villamosenergia termelésének 10%-át, az említett együttműködés nagyon gyorsan zátonyra futott. Az SE ugyanis az első éveket leszámítva a megtermelt áram értékéből nem hajlandó hozzájárulni sem a vízlépcső fenntartásához, sem pedig a hitelek törlesztéséhez. A fenntartást így a PD az állami költségvetésből kapott keretből fedezi és 1998 vége óta ez a sorsa a hiteltörlesztéseknek is. A hiteleket ugyanis annak idején csak állami garanciával tudták felvenni és a szerződés értelmében amennyiben csak egyetlen törlesztőrészlet is késne, az egész fennmaradó részt egy összegben azonnal ki kellene fizetni. ĺgy azután a vízlépcső körül évek óta folyó vita közben a pénzügyminisztérium folyamatosan törleszti a bősi hiteleket. 1999-ben a három cég már közel került a megoldáshoz. Ez azon alapult, hogy az SE a megtermelt áram piaci értékének 60%-át fizette volna be a vízlépcső üzemeltetésére és a hitelek törlesztésére szánt alapba. Addigra viszont a Szlovák Villamos Művek anyagi helyzete olyan válságos helyzetbe került, hogy hiába volt továbbra is állami tulajdonban, a komolyabb döntésekben elvesztette önállóságát, ezekhez a hitelezői tanácsának beleegyezésére volt szüksége. Márpedig ilyennek számít a cég vagyonának csökkentése is, és mivel a hitelezők nem egyeztek bele a vízi erőmű leválasztásába, kútba esett a megállapodás. A kormány számára a privatizációs tanácsadó cég által kidolgozott elemzés ezenkívül komoly kockázati tényezőként említi a hágai vízlépcsőpert. Ezt ugyan a két kormány sikeresen altatja évek óta, de a potenciális beruházó nem hagyhatja figyelmen kívül az ezzel kapcsolatos kockázatokat. A bíróság ugyanis egyebek mellett kimondta, hogy a C-változat felépítése szerző-désszegés volt. Márpedig, ha nem születik közös megegyezés, akkor a bíróság esetleg kártérítést ítélhet meg. Ilyen esetre a privatizációs pályázatot kiíró szlovák kormánynak előre nyilatkoznia kellene, hogy ez mi módon érintené az SE-t. Ugyanez a helyzet egy esetleges megegyezéssel, ebben az esetben ugyanis megtörténhet, hogy a bősi erőműben termelt áram egy részét a magyar fél kapná. Ezek miatt a problémák miatt a privatizációs tanácsadó azt ajánlotta a kormánynak, hogy a privatizáció során mindenképpen tartsa állami kézben a bősi vízlépcsőt. A helyzetet bonyolítja, hogy az SE privatizációja a cég nehéz anyagi helyzete miatt nagyon bonyolult és több forgatókönyv is lehetséges. Ezek közül a múlt héten a kormány kettőt kiválasztott. Abban az esetben, ha a céget leányvállalatokra bontva próbálnák meg részben privatizálni, a bősi rész az anyacégnél maradna a maihoz hasonló állami ellenőrzés mellett. Amennyiben az SE-be egységes egészként igyekeznének befektetőt találni, a bősi erőművet kivennék a cégből, a hitelezőket pedig kárpótolnák a cég vagyonának csökkenéséért. Ennek összege akár a 7,5 milliárd koronát is elérheti. Erre azért lenne szükség, mert az SE hitelszerződései a cég vagyonának lényeges csökkenése esetére szintén azonnali teljes törlesztést (cross-default) tartalmaznak. A két lehetőség közül a Szlovák Villamos Művek egészével kapcsolatban döntenek. Egyelőre ugyanis az a legvalószínűbb, hogy a kormány az érdeklődőktől mindkét lehetőségre árajánlatot kér és csak ezek ismeretében hozza meg a döntését.