Tavaly szinte minden olcsóbb lett

Pozsony |

<p>Folytatódik az áresés Szlovákiában. Tavaly decemberben fél százalékkal csökkent az átlagos árszint az egy évvel korábbihoz képest, és az elemzők szerint idén sem kell számítanunk látványosabb drágulásra.</p>

A legnagyobb áresést az elmúlt hónapban is a közlekedésben mérte a statisztikai hivatal: a második Fico-kabinet által a diákok és nyugdíjasok számára 2014-ben bevezetett ingyenes vonatozásnak, a közlekedési társaságok egyre kiélezettebb konkurenciaharcának és az olcsó üzemanyagnak köszönhetően tavaly decemberben csaknem öt százalékkal olcsóbban utazhattunk, mint egy évvel korábban. Nagyjából 2 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek az országban, és olcsóbban juthattunk hozzá az élelmiszerekhez is. Mélyebben kell azonban a pénztárcánkba nyúlnunk egyes szolgáltatások igénybevételekor: több mint 2 százalékkal drágultak a szállodai és éttermi szolgáltatások, és ennél valamivel enyhébb mértékben nőttek az árak az oktatásügyben és az egészségügyben is. „Tavaly nem volt olyan hónap, amely során ne csökkentek volna az árak” – nyilatkozta Michal Kozub, a Home Credit elemzője. Szerinte az Európai Központi Bank ugyan felvette a harcot a deflációval, vagyis az általános árszínvonal csökkenésével, ennek egyelőre azonban semmi látszatja. „Továbbra is érvényes, hogy nincs olyan komoly piaci tényező, amelynek köszönhetően nőhetnének az árak. Ez a helyzet az idei év nagy részére jellemző lesz, ráadásul az alapélelmiszerek áfakulcsának a lefaragása további árcsökkentést eredményez. És akkor még nem beszéltünk a kőolaj folyamatosan csökkenő világpiaci áráról, aminek köszönhetően egyre olcsóbban tankolhatunk” – mondta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Azonban nem minden elemző ilyen derűlátó. „Az inflációs nyomás ugyan továbbra is elenyésző, idén azonban már felfelé araszolhat az átlagos árszint. Éves szinten nagyjából 0,8 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak” – vallja Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. (vlv, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?