Pozsony. Közel 100 millió koronát csoportosít át az agrártárca az Intervenciós Agrárügynökség (IPA) kasszájába. A piaci egyensúlyzavarokat mérsékelni hivatott állami alap forrásait azzal a pénzzel töltik fel, amelyet a szigorúbb dotációfizetési rendszer bevezetése eredményeként a szaktárca „megspórolt”.
Szigorúbb kifizetési rendszer
Az uniós kifizetések feltételének számító ortofototérképek és a parcellák azonosítása Szlovákia 79 járásából 41-ben már befejeződött, 23-ban pedig folyamatban van. A maradék 15 járásban a munkát év végéig kellene befejezni. Ha ez sikerül, négy hónapjuk lesz arra, hogy az uniós normáknak és elvárásoknak megfelelő támogatási rendszert kipróbáljuk és az esetleges hiányosságokat eltávolítsuk. Jövőre tehát a támogatások kifizetésénél már mindenütt az ortofototérképeket veszik alapul. Szakértői becslésekre hivatkozva Simon Zsolt közölte: a közvetlen kifizetéseket Szlovákia EU-csatlakozása után 1,909 millió hektárra folyósítják, szemben a korábban statisztikai adatok alapján feltételezett 2,4 millió hektárral. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.