Százmilliós befektetés

Pozsony. A hazai idegenforgalom fejlesztésére az elkövetkező három évben 106 millió eurós pénzösszeg irányulhat, miközben az Európai Unió strukturális alapjaiból erre a célra 54 millió eurót szabadítanak fel.

Pozsony. A hazai idegenforgalom fejlesztésére az elkövetkező három évben 106 millió eurós pénzösszeg irányulhat, miközben az Európai Unió strukturális alapjaiból erre a célra 54 millió eurót szabadítanak fel. Ennek a 60 százalékát az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztésére, 30 százalékát a vállalkozói projektumok támogatására, 10 százalékát pedig reklámcélokra és az ágazat információs rendszerének a kiépítésére használják fel. A 106 millió eurós befektetés minőségi ugrást jelenthet az ágazatnak – állítja Marián Bujna, a gazdasági tárca idegenforgalmi osztályának tanácsadója. A támogatások nagy részét a kis- és középvállalkozóknak szánják. A dotáció alsó határa a befektetések esetén 5 ezer euró, legfeljebb pedig 2 millió euróhoz juthatnak a vállalkozók befektetésük megvalósításához. A támogatás azonban nem haladhatja meg a projektum összértékének 65 százalékát. Ha a támogatást idegenforgalmi vásárokon való részvételre kérik, akkor a dotáció az összkiadások felét teheti ki. Ez esetben az alsó határ ezer, a felső 50 ezer euró. Bujna szerint a jó projektumnak nemcsak a célokat és a marketingtervet kellene tartalmaznia, hanem pontosan fel kellene vázolni a pénzügyi tervet is. Az elbírálás során figyelembe veszik azt is, hogy hány munkahelyet sikerül létrehozniuk a befektetéssel. (s, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?