Sarkozy állami alapokkal mentené a vállalatokat

Párizs |

<p>Azt ajánlotta Nicolas Sarkozy francia elnök kedden az Európai Unió tagországainak, hogy hozzanak létre állami befektetési alapokat, amelyek révén elkerülhetővé válik, hogy a pénzügyi válság miatt bajba került cégek külföldi kézbe kerüljenek.</p>

Az államfő erről az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén beszélt kedden, beszámolva az EU-tagországok múlt heti állam- és kormányfői találkozójának eredményeiről. Utóbbi megállapításával összhangban, miszerint a válság kezd átgyűrűzni az úgynevezett reálgazdaságba, Sarkozy úgy vélte, az unióban a pénzügyi után most meg kell fontolni egy közös gazdasági válasz kidolgozásának lehetőségét.
 Megismételte, fontos, hogy az EU egységesen lépjen fel a válság ellen, hiszen így erősebb, de - mint fogalmazott - "az egység nem azt jelenti, hogy minden tagállamban ugyanazt a választ kell adni".
A múlt heti kormányfői találkozó döntéseivel összhangban leszögezte, hogy szükség van egy nemzetközi csúcstalálkozóra, amely segít új alapokra helyezni a nemzetközi pénzügyi rendszert. Fontosnak tartotta, hogy ebbe a legfejlettebb nyugati államok mellett Oroszországot, valamint Kínát és Indiát is vonják be. Bejelentette, hogy utóbbi kettő meggyőzésére személyesen utazik a térségbe José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel együtt. Meghívná Párizs a nemzetközi csúcsra Dél-Afrikát, Mexikót és Brazíliát is.
Sarkozy azt is bejelentette, hogy a nemzetközi értekezlet előkészítésére egy rendkívüli uniós csúcstalálkozót is össze kíván hívni. Kezdeményezte egyúttal, hogy a pénzügyi válság miatt nemrégiben kivételes jelleggel összehívott euróövezeti állam- és kormányfői találkozót tegyék rendszeressé a jövendő nehézségek megelőzése, illetve mielőbbi hatékony megválaszolása érdekében.
Ez utóbbi felvetést Barroso későbbi sajtótájékoztatójukon enyhítette, leszögezve, hogy az Európai Központi Bank függetlenségét nem érheti csorba. Még a látszatát is kerülni kell annak, hogy a kormányok tanácsokat adnak a központi banknak - fogalmazott a bizottsági elnök. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?