Régiónkon gazdagodik a Tesco

Több mint a negyedével nőtt a legnagyobb brit kiskereske-delmi hálózat, a Tesco nyere-sége a 2017–2018-as pénz-ügyi évben, ami elsősorban a cég közép-európai részlegé-nek köszönhető.London/Galánta.

Több mint a negyedével nőtt a legnagyobb brit kiskereske-delmi hálózat, a Tesco nyere-sége a 2017–2018-as pénz-ügyi évben, ami elsősorban a cég közép-európai részlegé-nek köszönhető.

London/Galánta. A Londoni Értéktőzsdén tegnap közzétett előzetes beszámoló szerint a csoportszintű működési nyereség 28,4 százalékkal 1,644 milliárd fontra emelkedett az egy évvel korábbi 1,28 milliárdról (1 euró 0,87183 font). A Tesco közép-európai hálózatának éves nyeresége 105,2 százalékkal, 58 millió fontról 119 millióra emelkedett. A beszámoló külön kihangsúlyozza, hogy a cég a szlovákiai Galántán tavaly új elosztóközpontot nyitott, amely a régió mind a négy országát kiszolgálja. Dave Lewis, a Tesco vezérigazgatója szerint ennek előnyei közé tartozik a hatékonyabb készletgazdálkodás, ami lehetővé tette a térségi működés nyereségességének javulását. A Tesco 1996-ban telepedett le Szlovákiában, ahol jelenleg több mint 150 üzlete és 18 benzinkútja van, 10 ezer embernek adva munkát az országban.

A Tesco négy éve több százmillió fontos eredménytúlkönyvelési botrányba keveredett, és a botrány kirobbanása után, 2015 februárjában zárult teljes pénzügyi évéről 6,33 milliárd font veszteséget jelentett. Ez volt a Tesco évszázados történetének eddigi legrosszabb éves eredménye, és a modern brit gazdaságtörténetben is az egyik legnagyobb éves vállalati veszteség. A könyvelési botrány kipattanása után lemondott a Tesco akkori vezérkara, és a 2014 őszén munkába állt jelenlegi vezérigazgató, Dave Lewis teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég már a botrány utáni naptári évben 53 veszteséges nagy-britanniai üzletet bezárt, törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését, és eladta dél-koreai üzlethálózatát is. (SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?