Olcsóság és autósztráda

Megfigyelők szerint Szlovákia döntően három tényezőnek köszönheti, hogy az utóbbi időben térségünkben sorra megnyeri a külföldi beruházásokért folyó versenyfutást.

Megfigyelők szerint Szlovákia döntően három tényezőnek köszönheti, hogy az utóbbi időben térségünkben sorra megnyeri a külföldi beruházásokért folyó versenyfutást. Az első a 2004-től jelentősen egyszerűsített és 19 százalékosra csökkentett jövedelemadó, s az ehhez párosuló egykulcsos, 19 százalékos áfa-adó A második a rendkívül alacsony bérszint; nálunk csak 2003 végén lépte túl a bruttó átlagbér a 14 ezer koronát, miközben ez Csehországban a 18 ezer cseh koronához közelít, Magyarországon pedig 140 ezer forint körül van, s még a lengyel bérszinttől is vagy 20 százalékkal elmaradunk. Végezetül az állam jó földrajzi fekvése, és legalábbis a nyugati országrészben a vasúti és közúti infrastruktúra megfelelő kiépítettsége szintén lépéselőnyt jelent. Ez utóbbi a Lengyelországgal folytatott versengésben volt kulcsfontosságú, mivel Pozsony megígérte: ha a Hyundai Zsolnára települ, akkor a várost 2006 őszéig autósztráda köti össze Pozsonnyal. Az más kérdés, hogy ennek teljesítése mintegy 20 milliárd koronába kerül majd, ami szinte a teljes, autópálya-építésre szánt állami keretet felemészti. A Hyundai az elkövetkező években becslések szerint összesen 8 milliárd korona állami és önkormányzati segítségre számíthat, ebből 1,1 milliárdot állna a 90 ezer lakosú város. Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint a beruházás idén 1,5-1,6 milliárd koronás terhet jelent az állami költségvetés számára. Maga Zsolna is igyekezett a nagyberuházó kedvében járni: az eddigi kedvezmények, a felkínált ipari park mellett az autógyárnak angol tannyelvű óvodát, alapiskolát és középiskolát is biztosít, a beruházáshoz szükséges ingatlanok adókedvezményben részesülnek, két éven belül mintegy 1000 lakást ajánl fel, emellett a tömegközlekedésre is rákapcsolják a gyár számára kiválasztott helyszínt. A Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara kidolgozta a potenciális alvállalkozók listáját, amelyek Zsolnától legfeljebb 200 km-nyi távolságra vannak. A jegyzék 280 hazai, 106 lengyel és 80 cseh, az autóiparba beszállítani képes céget tüntet fel. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?