Olcsóbb hitelfelvétel

Az idei év egyik legnagyobb változása a jelzáloghitelezésben az állami kamattámogatás csökkentése, ami így jelenleg egyszázalékos. Erre a pénzintézetek többsége egyelőre nem reagált, vagyis a hitelkamatjaik a tavalyi színvonalon maradtak.

Az idei év egyik legnagyobb változása a jelzáloghitelezésben az állami kamattámogatás csökkentése, ami így jelenleg egyszázalékos. Erre a pénzintézetek többsége egyelőre nem reagált, vagyis a hitelkamatjaik a tavalyi színvonalon maradtak. A legolcsóbb hitelek kamatai 7 százalék körül mozognak, az egyszázalékos kamattámogatást leszámítva így 6 százalékos kamattal juthatunk hozzá a hitelhez. Pénzügyi szakembereink szerint idővel szinte minden bank csökkenti majd a kamatokat, a csökkentés mértéke azonban várhatóan nem lesz olyan nagy mértékű, mint amilyen az állami kamattámogatás csökkentése volt. Ez utóbbi a tavalyi 2,5 százalékról esett vissza egy százalékra. Idén a bankok ennek ellenére a jelzáloghitelezés iránti kereslet további növekedésére számítanak. Tavaly a második félévben ugyan csökkent az érdeklődés, erre azonban a szakemberek szerint csak azért került sor, mivel az első félévben az ügyfelek többsége még igyekezett kihasználni a kedvezőbb feltételeket. (t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?