Pozsony. Szlovákia továbbra is mérföldekre marad le szomszédaitól a működőtőke-vonzás mutatóiban. A kilencvenes évek végén a közvetlen külföldi befektetések nagysága nálunk a bruttó hazai termék (GDP) alig 1,7 százalékát érte csak el, míg a szomszédos Csehországban ez csaknem 12 százalékos volt.
Nem vonzzuk eléggé a külföldet
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint Szlovákiánál kevesebb befektetés, a csatlakozásra váró országok közül, csak Szlovéniába érkezett, ahol ez a GDP 0,5 százalékát sem érte el. A külföldi működőtőke-befektetőknek évek óta három kedvenc célpontjuk van térségünkben – Magyarország, Csehország és Lengyelország. Az évek előrehaladtával és a többi régiós ország fejlődésével párhuzamosan azonban folyamatosan veszítenek előnyükből. Míg ugyanis 1995-ben a mai EU társult országokba irányuló működőtőkéjének mintegy 82 százaléka érkezett e három országba, ez pár év alatt 70 százalék körüli szintre mérséklődött. Kezdetben Magyarország vezette a sort, ám fokozatosan elveszítette toplistás pozícióit: először – Lengyelországgal szemben – az évente beáramlott tőke nagysága szempontjából, majd mára – Csehország előnyére – az egy főre jutó külföldi működőtőke mutatójában került hátrább a sorban.
Igaz ugyan, hogy még így is évi 2-2,5 milliárd eurónyi külföldi befektetés reális Magyarországon, ám a két másik górcső alá vett országba több ment. A PwC szerint ugyanis tavaly Csehországba közel 5, Lengyelországba pedig 8,3 milliárd eurónyi működőtőke áramlott be. Szlovákiába ez az említett időszakban évente mintegy 300-500 millió euró között mozgott.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló cég által a közelmúltban készített felmérés szerint komoly szerepet játszik a cseh pozíció megerősödésében a magasan kvalifikált, ám egyben viszonylag olcsó munkaerő, az alacsony termelési költségek. Ötvenhárom külföldi befektetőt faggattak ki, s válaszaikból kiderült: 41 százalékuk a térségből egyértelműen Csehországban akar befektetni. Egy évvel ezelőtt végzett hasonló felméréskor még csak 26 százalékuk vélekedett így. Akkor 38 százalékuk Magyarországot, 44 százalékuk pedig Lengyelországot nevezte meg mint kizárólagos potenciális befektetési színhelyet. (SITA, VG)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.