Nálunk is jön a szigorítás?

Strasbourg/Pozsony. Az Európai Parlament tegnapi ülése kezdetén jelentette be Hans-Gert Pöttering, hogy a parlamenti képviselők többsége aláírta azt az írásbeli nyilatkozatot, amely „az Európai Unióban működő nagy élelmiszer-áruházak hatalmi visszaéléseinek vizsgálatáról és jogorvoslásáról” szól.

Strasbourg/Pozsony. Az Európai Parlament tegnapi ülése kezdetén jelentette be Hans-Gert Pöttering, hogy a parlamenti képviselők többsége aláírta azt az írásbeli nyilatkozatot, amely „az Európai Unióban működő nagy élelmiszer-áruházak hatalmi visszaéléseinek vizsgálatáról és jogorvoslásáról” szól. A szöveget Hegyi Gyula (szocialista, magyar) és négy másik EP-képviselő, Caroline Lucas (zöldpárti, brit), Bernard Wojciechowaki (IND/DEM, lengyel), Harlem Désir (szocialista, francia) és Hélene Flautre (zöldpárti, francia) terjesztette be. Mivel a 785 képviselő több mint fele, 439 aláírta a nyilatkozatot, vagyis az Európai Parlament hivatalos álláspontjának tekintendő. A szövegben többek között az áll, hogy „a nagy élelmiszer-áruházak azért élnek vissza vásárlóerejükkel, hogy az EU-n belüli és a tengerentúli szállítók számára kifizetett összegeket erőszakkal tarthatatlan szintre csökkentsék, és hogy tisztességtelen feltételeket szabjanak számukra”.

Az EP ezért felszólítja az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságát, „vizsgálja ki az EU élelmiszeráruház-szektora koncentrációjának a kisvállalkozásokra, szállítókra, munkavállalókra és fogyasztókra gyakorolt hatását, különös figyelmet fordítva arra, hogy megvizsgáljon a vásárlóerővel való minden olyan visszaélést, amely ebből a koncentrációból ered”. A Fico-kormány nálunk is meg akarja regulázni az üzletláncokat. Az előkészületben levő törvénytervezetet elküldték a brüsszeli Európai Bizottságnak, egyfajta normakontroll érdekében. „A jelenlegi törvényi és intézményi keretek megfelelőek. A kormány asztalán fekvő törvénytervezet viszont rontja a piaci feltételeket, nem fogyasztóbarát, és negatív hatású” – nyilatkozta Pavol Konštiak, a Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség elnöke. (PI, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?