Minőségi banki szolgáltatások elérhető áron

<p>A Szlovákiában bevezetett bankadó hatalmas terhet ró a pénzintézetekre, amit az OTP Banka Slovensko is megérez. Ennek ellenére tavaly jelentősen sikerült javítania a gazdálkodásán. Hogy ez minek köszönhető, és hogy milyen újdonságokat tartogatnak az ügyfeleiknek, arról Patyi Sándorral, az OTP Banka Slovensko vezérigazgató-helyettesével, a pénzintézet igazgatótanácsi tagjával beszélgettünk, aki szerint az üzletpolitikájuk kialakításánál is azt vették figyelembe, hogy a minőség nem megy ki a divatból.</p>

MOLNÁR IVÁN

A 2012-es veszteséges évet követően az OTP Banka Slovensko tavaly egymillió euróra növelte a tiszta nyereségét. Minek köszönhető a javulás?

A 2013-as üzleti év az OTP Banka Slovensko számára történelmileg rendkívül sikeresnek tekinthető, ami több okra vezethető vissza. Egyrészt, el kell ismerni, hogy a szlovák gazdaság jobban teljesít, ami a banki szolgáltatásokra is kihatással van. A jó eredmény bankunk részéről egyrészt a betétek növekedésének, a versenyképes lekötött betéti kamatoknak, másrészt a hitelfolyósításnak köszönhető. A lakossági hitelek nagy részét a refinanszírozási hitelek tették ki, amelyek ügyfeleinknek segítenek kiváltani más pénzintézeteknél felvett előnytelen hiteleiket. Ennek köszönhetően megtakaríthatnak a törlesztő részleteken vagy azonos törlesztő részletek mellett több pénzt vehetnek kölcsön. Az összképhez hozzátartozik, hogy a lakossági ügyfeleink száma mára 225 ezerre nőtt, a vállalati ügyfelek száma pedig 16 800-ra tehető. Mindkét szegmensben sikerült szolid növekedést elérnünk. Szlovákiában jelenleg 62 fiókunk van. Az elkövetkező időszakban elsősorban a bankautomatáink hálózatát szeretnénk bővíteni, idén és jövőre is évi 15–20 automatát szeretnénk telepíteni, aminek köszönhetően ezek száma meghaladja majd a 150-et.

Szlovákiában továbbra is rendkívül magas bankadókat vetnek ki a pénzintézetekre. Milyen hatással volt ez az OTP gazdálkodására?

A Szlovákiában bevezetett bankadók pénzintézetünkre is rendkívül negatív hatással vannak, ami alapvetően befolyásolja bankunk gazdasági eredményét. 2013-ban az OTP Banka Slovensko például 1 millió eurós adózás utáni nyereséget ért el, miközben a banki adó költségei 4,8 millió euróra rúgtak, és hasonló paraméterekkel kellett megterveznünk a 2014-es üzleti évet is.

Milyen eredményeket sikerül felmutatnia a banknak a lakossági hitelek és betétek esetében?

Az elmúlt év végére a betéti volumenünk évközi összehasonlításban 9 százalékkal nőtt. Ehhez leginkább a lakossági betétek járultak hozzá, hála a betéti termékek hatékony értékesítésének és a vonzó kamatoknak. Még jelentősebb, több mint 15 százalékos növekedést könyvelhettünk el az ügyfeleinknek folyósított hitelek esetében. A lakossági hitelezés évközi viszonylatban azonban még ennél is jelentősebb mértékben, csaknem 25 %-kal ugrott meg.

Milyen újdonságokat kínálnak a hitelt igénylőknek?

Ami a hiteleket illeti, az OTP Banka tavaly ősz óta jelentős sikereket ért el a más bankoknál, nem banki társaságoknál vagy lízingcégeknél felvett előnytelen hitelek refinanszírozása terén. A meglévő hitelek, kölcsönök vagy lízingek kiváltására szolgáló, fedezet nélküli fogyasztási hitelek száma és volumene is több tíz százalékkal nőtt. A lakosság részéről tapasztalt rendkívül jelentős érdeklődés a refinanszírozás iránt arra késztette a bankot, hogy idén is folytassa a kampányt. Az OTP Banka idén egyetlen bankként garantálja valamennyi ügyfelének a kamat évi 3 százalékos csökkentését. A maximális kamat évi 15,90 százalék, így az ügyfél a magas kamattal felvett kölcsönök vagy lízingek kiváltásával még a garantált évi 3 százaléknál is többet takaríthat meg.

Mire számíthatnak azok, akik a pénzüket szeretnék kamatoztatni az OTP-nél?

Bankunk továbbra is a folyószámlákra fókuszál. A betétek esetében az OTP Banka hosszú ideje előnyösen kamatozó lekötött betéteket kínál. Üzletpolitikánknak megfelelően betéti kamatainkat a piaci csúcson tartjuk, ezért ügyfeleink biztosak lehetnek abban, hogy szabad pénzeszközeik kamatozása az OTP Bankában a piacon az egyik legjobb lesz. A számlához kapcsolódó legnépszerűbb szolgáltatáscsomagunk a BASE, amelyet a banki szolgáltatásokat összehasonlító szakértők is rangos elbírálásban részesítettek. A lekötött betéteinken elhelyezett eszközök kamatozása hosszú ideje kiemelkedően jó a szlovák piacon.

A pénzintézetek között egyre kiélezettebb konkurenciaharc dúl. Mivel igyekeznek megnyerni a kisvállalkozókat, hogy az Önök bankját válasszák?

A legfrissebb újdonsággal kezdeném. Az OTP Banka februártól Szlovákiában az első bank, amely – a Progres program keretében – kisvállalkozóknak előnyös vállalkozói hitelt kínál az Európai Beruházási Alap (EIF) támogatásával. Ennek köszönhetően a hitel kamatlába rendkívül vonzó, ráadásul fedezet vagy harmadik személy kezessége nélkül folyósítjuk. Az üzemeltetési finanszírozás esetén a futamidőt kivételesen 3 évre hosszabbítottuk meg a hitelcél dokumentálása nélkül. Egy igénylő legfeljebb 25 ezer eurós hitelt kaphat. Feltehetjük a kérdést: vajon az EIF részvétele nem nehezíti-e meg a hiteligénylést. Nos, ennek az ellenkezője az igaz. A program célja támogatni és egyszerűbbé tenni a vállalkozók hozzájutását a finanszírozáshoz. Ez pedig célzottan jelent meg a termék paramétereiben és a hitelfelvétel egyszerűsítésében. A vállalkozónak az Európai Unió felé semmit sem kell biztosítania, mindent az OTP Banka Slovensko intéz.

Önök egy magyar háttérrel rendelkező pénzintézet. Az ügyfélkapcsolataikban milyen mértékben veszik figyelembe a tényt, hogy Szlovákia déli járásaiban az ügyfeleik jelentős része magyar anyanyelvű?

Mi elsősorban jó bankszakembereket alkalmazunk, akik megfelelő tudással és ügyfélkapcsolati elhivatottsággal rendelkeznek. A magyar nyelv ismerete egy bónusz, de nem kizárólagos dolog. Nyilvánvalóan ennek más a jelentősége egy déli régióban, ahol esetleg az is előfordul, hogy magyar nyelven szolgáljuk ki az ügyfeleket, a lényeg azonban a minőségi kiszolgálás. Ilyen szempontból ki kell mondanunk, hogy a minőség nem megy ki a divatból. Ha egy kis helyen ezt magyar nyelven tudjuk megtenni, annak örülünk, de a cél az, hogy a bank az ügyfeleit a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja ki egész Szlovákia területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?