Már kérvényezhető az ÁLA hitele

A kormány a múlt héten jóváhagyta azt a rendeletét, ami lehetővé tette, hogy február 16-tól újra igényelhetők az előnyös lakáshitelek az Állami Lakásfejlesztési Alaptól (ÁLA). A megszűnt járási hivatalok helyett a kérvényeket a járási rangú városi hivatalok fogadják.

A járási rangú városi hivataloknál az érdeklődő megkapja a kellő nyomtatványokat és a kérvény kitöltéséhez szükséges információkat is. A szükséges iratok névsora megtalálható a www.sfrb.sk internetes címen. Pozsony és Kassa esetében annál a helyi hivatalnál kell a kölcsönt intézni, amely területén található az építkezés. Csak egyetlen esetben eltérő az eljárás: a Kassa-vidéki járásból származó kérvényeket a szepsi városi hivatal fogadja.

A méret a lényeg

Ezenkívül több lényeges változást hozott a mostani módosítás: megszüntette az eddigi programfelosztást, törölte az átalakításra és modernizálásra szánt kölcsönt, a hitel hátrányosabb lett a lakóházban épülő lakásoknál és a nagyobb területű családi házaknál is. Előnyben részesülnek ezentúl azok, akik kész lakás vásárlására szeretnék felvenni a hitelt és a gyermekotthonokban nevelkedett kérvényezők. Jó hír az is, hogy az egyes programoknál a maximális hitel eléri az egymillió koronát és alacsonyabb a kamatláb.

A lakás nagysága a múltban problémás volt, és gyakran az építkezők nem feleltek meg a 120 m2-nyi határnak. Ezentúl a családi házak két kategóriára vannak elosztva – a gazdaságos családi ház és a magasabb minőségben épülő családi ház. Gazdaságos családi ház az olyan, amelynek az összterülete nem haladja meg a 140 négyzetmétert, és ebből minimálisan 60 százalék a lakóterület. Tehát felső határként még megfelelő a 84 m2 lakóterülettel és 56 m2 technikai háttérrel rendelkező ház. Ilyen háznál egymillió korona értékű hitel kapható 30 évre, 2,4% kamattal. A magasabb standard esetében már kevésbé előnyös a kölcsön – 700 ezer korona esedékes, 20 éves visszafizetéssel. Ilyen eset az, amikor a lakás összterülete kevesebb 240 m2-nél, és egyúttal több mint a fele lakóterület. A lakóházaknál 90 négyzetméterre változott a területhatár.

Csak új lakást támogatnak

Egy félreértés gyakori csalódást okoz lakásvásárlás esetén. Az érdeklődők általában arra figyelnek, hogy a hitel vásárlásra alkalmazható, de ritkán veszik tudomásul, hogy újonnan felépült lakásról lehet szó. Tehát csak olyan ház, illetve lakás vásárolható, amelyik befejezésétől nem telt el több mint két év. Mostantól van azonban kivétel is – öregebb lakást is vásárolhat az, aki gyerekotthonban nőtt fel. Ezúttal szeretné ugyanis az állam a gyerekotthonban nevelkedett kérvényezőket segíteni. Sajnos, ilyen személyeknek nincsen megadva az a családi háttér, ahonnan támogatás kaphatnának, és számukra a saját otthonhoz jutás szinte lehetetlen. Ilyen igénylő tehát vásárolhat az ÁLA támogatásával öregebb házat, vagy az építkezés esetében előnyösebb és magasabb hitelt kaphat, mint más kérvényező. Még egy fontos feltétel változott – nem kell önerővel (saját pénzzel) rendelkezni. A többi esetben mindig a kölcsön a lakás beszerzési árának a 80%-áig igényelhető. Más szóval a gyerekotthonból származó kérvényezőnek nem kell más pénzforrással rendelkezni. Egy év szünet után újból támogatja az alap a községi bérlakások építését. Ismert és 2002-ben népszerűvé vált az a bérlakás-finanszírozási konstrukció, amelyik alapján a községek az építkezési költségek felét dotáció formában kapták és másik felét pedig hitellel fedezhették.

Pénz a községi bérlakásokra

Jelenleg a dotáció az építési tárcától a beszerzési ár 30%-áig terjedhet, a többit az ÁLA-tól lehet igényelni. Egy lakásra maximálisan egymillió koronás hitel kapható 1,2% kamatozással. Két éve a bérlakás-programnak köszönhetően már június végén kimerült az alap költségvetése. Ha idén hasonlóan élnek a falvak és a városok ezzel a lehetőséggel, akkor reális a veszély, hogy idő előtt kimerül az alap pénzkerete. Ezért a siker szempontjából a beadás időpontja fontos tényező. Persze a lakosnak mindenképpen három alapfeltételnek meg kell felelni: a lakás területe ne haladja meg a megadott nagyságot, a kérvényező jövedelme a megszabott határokon belül legyen, és képes legyen feltüntetni a igényelt hitel kezeskedését.

A jelenlegi módosítás abból eredt, hogy előnyben részesüljenek azok, akik új lakást szeretnének vásárolni. Ilyen esetben a vevő egymillió koronát kaphat 30 évre és 2,4%-os kamattal. Ha építés alatt lévő lakásra szeretné alkalmazni a kölcsönt, akkor csak 20 évre és 700 ezer koronát kaphat. A különbség az, hogy, míg az első esetben rövid időn belül be is költözhet, az építkezésnél akár két év is eltelhet, míg beköltözik a felépített lakásba. Ezzel szeretné az állam motiválni a lakásfejlesztőket, hogy más forrásból építsék a lakásokat, és a leendő tulajdonos csak a befejezést követően, előnyös hitel alkalmazásával vásárolja meg. Ha más forrásból lesz fedezve az építkezés, ez végül drágábbá teszi a lakást. Kérdéses, hogy egyetértenek-e ezzel a filozófiával a beruházók is.

Annak ellenére, hogy még nincsen minden városi hivatalnál kinevezve az ÁLA hiteleket intéző személy, remélhetőleg ez már csak napok kérdése, és nem lesz több akadály, hogy beindulhasson az a folyamat, ami végeredményben több ezer lakosnak ebben az évben is segíthet saját otthonhoz jutni.

A szerző lakáspolitikai szakértő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?