Lehetőségek vállalkozóknak

Vállalkozók figyelmébe
A Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC), minél több hiteles és sikeres üzleti kapcsolat létrehozása érdekében Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket.

Vállalkozók figyelmébe

A Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC), minél több hiteles és sikeres üzleti kapcsolat létrehozása érdekében Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket. Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését várja, akik szívesen foglalkoznának – akár jelenlegi tevékenységük mellett is – a helyi, bel- és külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével.

u Várja olyan vállalkozások, gyártó, forgalmazó, szolgáltató cégek jelentkezését is, akik konkrét áru-, termék, termény értékesítési vagy vételi szándéka, a fémforgácsoló, lakatos-, bútor-, nyomdaipari, műanyag-, fafeldolgozó és egyéb szabad kapacitásának lekötése, befektető-, kooperációs-, közös vállalati partneri igénye miatt szeretne bekapcsolódni közös munkába. Lehetőséget kíván biztosítani a tevékenységük menedzselésére, üzleti partnerkapcsolatok kiépítéséhez, továbbá a mintegy 20 országból folyamatosan érkező kereslet-kínálati ajánlatok megismeréséhez. Várja azon a cégek jelentkezését is, akik helyet tudnának biztosítani egy helyi, belföldi és nemzetközi kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó üzleti információs és innovációs klub működéséhez.

u Munkatársakat keresünk! Cégreferensi, témamenedzseri, üzleti-, munkaügyi tanácsadói, területi képviselői munkakörbe, konkurenciamentes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlődő üzleti tevékenységhez (nem termékértékesítési és nem MLM) várjuk jó fellépésű és kommunikációs készséggel rendelkező, dinamikus, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését. A jelentkezők lehetnek aktív, bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjasok is. A magyar nyelven kívül más idegen nyelvtudás vagy biztosítási-, banki-, kereskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel.

Üzleti kooperációs ajánlatok:

Német partnerünk ajánl 3 ezer tonna szódát (specifikáció rendelkezésre áll). Felhasználókat, vevőket keres.

Román partnerünk ajánl havi 200 tonna PVC granulátumot (K67-360), sürgősen vevőket keres.

Szlovák partnereink ajánlataiból: Egy cég saját fejlesztésű anyagait ajánlja beton szilárdítására, portalanítására, faanyagok kártevők-, láng- és égés elleni védelmére. Lángra lobbanás gátló speciális anyagot kínál. Vásárlókat és viszonteladókat keres termékeire.

hetőségeket, telkeket bortermeléshez, kooperációs partneri lehetőségeket keres.

Egy cég internet szolgáltatását és honlap készítését, szoftverfejlesztést ajánl kedvező feltételek mellett.

Kész ruhák varrása – különféle kabátok, zakók, szoknyák, kosztümök, nadrágok stb. Paplanok varrása és javítása. Vevőket, viszonteladókat keres termékeire.

Lakásvilágítási-, irodai-, intézményi belső világítási eszközök, különféle hagyományos és ipari lámpák, reflektorok és utcai világítási eszközök gyártása. Partnerünk számos országban rendelkezik referenciával. Felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres termékeire.

Saját fejlesztésű építőelemes munkadarab befogórendszer, bútoripar kiegészítő műanyag termékek, görgős vésők gyártása. Felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres termékeire, valamint forgácsoló és fröccsöntő bérmunka és szabad kapacitás lekötésére keres lehetőséget.

A cég számítógépek és irodatechnikai cikkek értékesítésével foglalkozik. Hangosbemondó erősítő egység különféle települések és rendezvények kihangosításánál alkalmazható.

Bernstein márkás szerszámkészletek szakemberek részére. Egy cég felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres a felsorolt termékekre.

Hűtött halak és haltermékek, csemege halsaláták, mélyhűtött halak, halkonzervek gyártása és értékesítése. Importőröket, vevőket, viszonteladókat keres.

Műanyag fóliák és ezekből csomagoló anyagok, zacskók gyártása. Több országban, főleg Németországban referenciákkal rendelkezik. Felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres.

Szerszámkészítés, alkatrészgyártás és szerelés, fémforgácsolás, lakatosmunkák, hegesztés, esztergályozás, horizontális és vertikális marás, palástköszörülés, síkköszörülés. Partnerünk kooperációs partnert és bérmunka lehetőséget keres.

Magyar cégek ajánlataiból: Hidraulikus berendezések gyártója vállal bérmunkát, forgácsolást, lakatosipari munkákat, konténerek gyártását.

Egy új magyar, akár tömeges autótárolásra alkalmas szerkezetet ajánl autóforgalmazóknak, szervizeknek. Az akár ötszintes szerkezet piramisszerűen összeállítható, egymásba kapcsolt elemekkel, védőponyvával ellátva a szerkezetben az időjárás viszontagságaitól megvédve tárolhatók a gépkocsik.

Magyar partnerünk holland technológiával készít nádtetőteret, házakhoz, fém- és fa szerkezetű pavilonokhoz napernyőket. Vállal ács és faszerkezeti-, vasszerkezeti-, lakatos munkákat, fém csarnokok és épületek előállítását, gépek szerelését, automata kapuk szerelését garanciával, referenciával.

Magyar partnerünk vállal hegesztett kivitelű fékpofa gyártást, alvázak, kerékfelfüggesztések és jármű-ipari felépítmények gyártását, továbbá alkatrészek és járművek festését és fényezését is. Partnerünk bel- és külföldi referenciákkal és ISO minősítéssel rendelkezik.

Gumiipari magyar gyártóüzem közúti jármű gumialkatrészeket és pótalkatrészeket gyárt. Személygépkocsikhoz, mezőgazdasági gépekhez karmantyúk, gumibakok, porvédők, hűtő- és magvetőcsövek, tömítések gyártása speciálisan kifejlesztett alapanyagból. A fejlesztést a gyár szakemberei végezték a korszerű technológiai és technikai igényeknek megfelelően.

Munkalehetőségek belföldön

Cégeknek, vállalkozásoknak szolgáltatást ajánlunk. A céljaiknak megfelelő vezető, speciális, kvalifikált, szak- és képesítés nélküli, betanított segéd munkaerő ajánlása és keresése költségkímélő módon.

Munkanélküliek, pályakezdők részére: mindenféle szak- és egyéb képesítéshez nem kötött munkalehetőség, végzettségnek és gyakorlatnak megfelelő munka keresése, ajánlása 18-50 éves korig.

Munkalehetőségek külföldön

Magyarország: szakképzett ápolónőket, intenzív, baleseti, belgyógyászat, égésplasztika, idegsebészet, neurológia, urológia, rehabilitáció, onkológia szakterületre várunk sürgősen jelentkezőket.

Német nyelvterület: csak bejelentkezés, munkaadó keresés, kiajánlás, szezonmunkák.

Ingatlan, befektetés:

Számos bel- és külföldi partner részéről megnyilvánuló érdeklődés indokolttá tette a cégek, vállalkozók, magánszemélyek, helyi önkormányzatok részére kialakított, az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési- és befektetési szolgáltatást. A tevékenység kiterjed – az igények alapján – az ingyenes tanácsadás mellett gyárak, szállodák, üzemek, kastélyok, üdülők, business centernek alkalmas két vagy többszintes épületek, telkek kereslet-kínálatára, a bérleményi és az apportként vállalkozásba vihető konstrukciókra is.

Innováció:

Német és amerikai partnereink várják cégektől, feltalálóktól mindazon ötleteket, amelyeket szükség szerint finanszíroznának, egyetemek, főiskolák, intézeteket is várnak, ahol az anyagi feltételek hiánya miatt témák várnak fejlesztésre. Ajánljuk az ingyenes iparjogvédelmi (találmány, ipari minta, termék- és cégnév védelem) tanácsadási tevékenységet, magánembereknek, vállalkozóknak, cégeknek. Segíteni kívánjuk, közreműködünk újdonságok, új termékek, találmányok hasznosításában, melyek USA partnercég révén 60 országba továbbítunk az innovációk után érdeklődő partnerekhez.

Üzleti lehetőségek, tanácsadás:

Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti-, munkaerőpiaci, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető, közös vállalati partnerkapcsolatok kiépítésében.

Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása.

Kapcsolatfelvétel, az FMMC munkatársai: Szlovákia: 0356404175 vagy 0904325503; 0903020814, Magyarország: F: 00 36/96/ 411879, 00 36/96/ 523910, 523911, e-mail: [email protected]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?