Pozsony. Immár nem csupán a szlovákiai zöldség- és gyümölcstermelők lázadnak a külföldi üzletláncok szlovákiai üzletpolitikája ellen, hanem a kis- és nagykereskedők is. Tiltakozó levelüket ma juttatják el a gazdasági, a pénzügyi valamint a földművelésügyi tárca illetékeseihez.
Legyen verseny, de becsületes!
Mára már a zöldséget, gyümölcsöt felvásárló, kicsiben vagy nagyban értékesítő kereskedők is érzik, hogy betelt a pohár. „Legyen verseny, de tisztességes!” – indokolta a Dzurinda-kormány három miniszterének címzett nyílt levelet a seredi Miloš Bartek, a kereskedők mára ígért figyelmeztető megmozdulásának egyik fő szervezője. Szavai szerint a kereskedők azt nehezményezik, hogy Szlovákiában – a többi nyugat-európai országtól eltérően – nem alkották meg a dömpingellenes törvényt. Ez ugyanis lehetetlenné tenné, hogy a külföldi üzletláncok a mostanihoz hasonló üzletpolitikát folytassanak. „Az amszterdami kikötőben egy doboz banánért 13 eurót kérnek. Ha az árut ingyen adnák, egy kiló banán szlovákiai bolti ára – a vám, adó és szállítás miatt – kilónként 11 koronára jönne ki, nem pedig 9,90-re” – érvelt Bartek, aki szerint a nagy külföldi üzletláncok a többi termény esetében is hasonlóan járnak el. Külföldi tapasztalataira hivatkozva állította, hogy azokban az országokban, ahol van dömpingellenes törvény, ott a kifogásolt üzletláncok teljesen másként viselkednek, más üzletpolitikát folytatnak. „Az egy-két hetes vásárlócsalogató akciókat meg lehet érteni, és el lehet fogadni, de Szlovákiában már 4-5 hónapja tart ez az agresszív kampány.” Bartek szerint kérdéses, hogy az üzletláncok megtérítik-e saját zsebből az áru eredeti, azaz teljes áfáját, vagy alacsonyabb áfát térítve az államot is megkárosítják.
A tiltakozó megmozdulás másik szervezője, a nyékvárkonyi Mazács Ferenc lapunknak elmondta: Ttdatosítják, hogy a szlovákiai vásárló árérzékeny, azaz az olcsó termékeket vesz, vásárláskor az akciókat keresi, ám ha a külföldi üzletláncok elérik céljukat, azaz a konkurenciát megszüntetik, akkor azt tesznek az árakkal, amit akarnak. „Senki se higgye azt, hogy a banán kilója akkor is 10 korona lesz, miközben például Ausztriában 2 eurót kérnek érte” – mondja Mazács.
A kis- és a nagykereskedők hét végén megfogalmazott nyílt levelét tegnap délutánig több mint száz boltvezető, beszállító támogatta. A szervezők úgy tervezték, hogy a levelet ma délelőtt átadják a gazdasági, a pénzügyi és a földművelésügyi tárca vezetőinek, illetékeseinek. Mivel időpontot nem egyeztettek, így lehet, hogy csak a minisztériumok iktatójáig jutnak el. Annál is inkább, mert kormány rendes menetrendje szerint szerda kormányülés napja. Mazács ennek ellenére reméli, hogy a levélben megfogalmazott kérdésekre választ kapnak. Bartek szerint az egyedüli megoldás az összefogás. Az, hogy az üzletláncok által károsított ágazatok ügyvédi irodára bízzák annak megvizsgálását, milyen jogi lehetőségek vannak a hazai termelők védelmére. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.