<p>Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a nyugati szankciók hatására még önállóbbá válhat Oroszország, és nem fog "szemet szemért, fogat fogért" alapon, hisztérikusan reagálni az ellene meghirdetett büntetőintézkedésekre.</p>
Lavrov: a szankciók hatására még önállóbbá válhat Oroszország
Lavrov arról is beszélt moszkvai sajtótájékoztatóján, hogy a szankciók ritkán érik el céljukat, és ez Oroszország esetében is így lesz. "Biztosítom önöket, hogy megbirkózzunk azokkal a nehézségekkel, amelyek a gazdaság több területén fel fognak merülni. Talán önállóbbakká válunk és biztosabbak leszünk saját erőnkben, és ez is hasznos" - hangoztatta.
A külügyminiszter szerint gyanút kelt a maláj gép kelet-ukrajnai lezuhanásával kapcsolatos vizsgálat, például az, hogy nem hozták még nyilvánosságra az ukrán repülésirányítók kommunikációját a maláj gép pilótáival. Lavrov szerint a malajziai utasszállító katasztrófája ügyében végzendő vizsgálatnak objektívnek, tisztességesnek és tényeken alapulónak kell lennie.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata július 27-én zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében. A gépen tartózkodó 298 ember szörnyethalt, közülük 193-an holland állampolgárok voltak, ezért a katasztrófa okának kivizsgálása is Hollandia irányításával zajlik, nemzetközi összefogással. A Nyugat szerint a gépet Moszkva-barát szakadárok lőtték le Buk típusú orosz légvédelmi rakétával. Ezt a szakadárok egyik vezetője elismerte, egy másik lázadóparancsnok pedig valószínűsítette.
Szergej Lavrov szólt arról az amerikai képviselők által kezdeményezett törvénytervezetről, amely szerint az Egyesült Államok kiemelt NATO-n kívüli katonai szövetségesének ismerné el Ukrajnát, és lehetővé tenné a közvetlen katonai segítségnyújtást Kijevnek. Szerinte ez olaj lenne a tűzre. Hozzátette, hogy a nyugati tárgyalópartnerek nem érzékelik, mi történik Ukrajnában. Ezt támasztja alá az, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok is arra szólítja fel az ukrán hatóságokat, tartsák magukat az arányosság elvéhez a terrorellenes műveletek során.
Lavrov kijelentette: Oroszországot aggasztja az, ahogyan egyes nyugati kollégái tárgyalnak. Emlékeztetett arra, hogy idén február 21-én Viktor Janukovics akkori ukrán elnök az ellenzék akkori vezetőivel, valamint a francia, a lengyel és a német külügyminiszterrel megállapodást kötött. Ebből szinte semmi nem valósult meg - mondta Lavrov. A dokumentum egyik fő pontja szerint a válság rendezése érdekében rögzítették, hogy szükség van az ukrán nemzeti egységkormány megalakítására, amelyik előkészítette volna az alkotmányreformokat, majd ennek alapján az általános választásokat. Ez reális kulcsa lehetett volna a rendezésnek - vélekedett. Ilyen kormány azonban nem alakult meg. Ehelyett alakult egy másik, amelyet a Majdanon (azon a kijevi téren, ahol a Viktor Janukovics addigi elnök elleni tüntetések zajlottak) a győztesek kormányának neveztek el. Ez volt az első jele annak, hogy az új kijevi hatóságok milyen politikát kívánnak folytatni, és miképpen akarják elfojtani a délkelet-ukrajnai tiltakozásokat - fűzte hozzá..
Lavrov felhívta a figyelmet arra is, hogy az április 17-én megkötött genfi megállapodásban megjelölték az ukrajnai válság rendezésének fő feladatait. Így egyebek között azt, hogy a konfliktusban érintett minden ukrajnai fél mondjon le az erőszakról, kezdődjön nyílt alkotmányos folyamat az összes ukrán régió bevonásával. Ebből sem valósult meg semmi - hangsúlyozta.
Az orosz külügyminiszter végezetül felidézte, hogy három hónapja felkérte az amerikai hatóságokat, erősítsék meg, vannak-e olyan amerikai tanácsadók Kijevben, akik segítik az ukrán fegyveres erőket délkelet-ukrajnai hadműveleteikben. Moszkva erre azóta sem kapott választ. Lavrov hangsúlyozta, hogy mindkét ukrajnai szembenálló fél oldalán harcolnak külföldiek. Erről sokat írtak a sajtóban, így azokról a svéd neofasisztákról is, akik a kijevi hatóságok oldalán szálltak harcba - jegyezte meg Lavrov.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.