Lassul az okostelefon-eladások növekedési üteme

Framingham |

<p>Az idén lassul az okostelefonok világpiaci forgalmának növekedési üteme az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint.</p>

Az IDC szakemberei szerint az okostelefonok világpiaci forgalma amellett, hogy a fejlett régiók piaci telítettsége miatt a tavalyinál lassúbb ütemben növekszik majd, két mérföldkőhöz is elérkezik az idén: egyrészt a kínai piac növekedése első alkalommal marad majd el a világpiaci átlagtól, másrészt ugyanez történik majd az Android operációs rendszerrel működő okostelefonok forgalmával is.

Az IDC előrejelzése szerint az idén 1,447 milliárd okostelefont értékesítenek világszerte, 11,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. Ezen belül az Android operációs rendszeren futó telefonok részaránya 79,4 százalék lesz. A készülékcsaládból 8,5 százalékkal többet adnak el az idén mint tavaly, 1,149 milliárd darabot.

Az iOS operációs rendszeren futó készülékek értékesítési 23,0 százalékkal 237,0 millióra emelkedik, részarányuk 16,4 százalék lesz az idén. Windows operációs rendszeren futó okostelefont 46,8 milliót adnak el az idén, 34,1 százalékkal többet mint tavaly. A készülékek 3,2 százalékos piaci részesedésre tesznek szert az idén.

Az egyéb készülékek 1,0 százalékos piaci részesedésre tesznek szert 14,2 milliós, a tavalyinál 3,9 százalékkal magasabb értékesítési volumen mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?