Közzétették a szennyezett holland tojások kódját

Amszterdam |

<div>A holland hatóságok 170 tojásjelölő kódszámot tettek közzé, amelyekkel pontosan be lehet azonosítani a Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett tojásokat.</div>

A közlemény hangsúlyozza, hogy a 170 kód nem jelenti azt, hogy ennyi tojástelepet kellett zárlat alá helyezni a szennyezés miatt, mivel a tojásszövetkezetek jellemzően számos, különböző kóddal rendelkező termelővel állnak kapcsolatban.  ELŐZMÉNYEK, HAZATI VONATKOZÁSOK ITT A tojásszövetkezetek megnevezése csak „zavart keltene” – szögezi le a közlemény, hozzátéve, hogy felesleges is lenne, mivel a közzétett kódok alapján pontosan be lehet azonosítani a szennyezett tojásokat. A lista még változhat, de „az elkövetkező napokban már nem számítunk számottevő mennyiségű találatra” – jelentette ki a holland élelmiszerbiztonsági hivatal szóvivője. Időközben megkezdődött a zárlat feloldása egyes tojástelepeken – írja a közlemény. A Fipronil rovarirtót az állatgyógyászatban használják élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására. Emberi fogyasztásra szánt állatok kezelésére azonban nem alkalmazzák, mivel nagy mennyiségben a szervezetbe kerülve máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat. A közlemény hangsúlyozta, hogy az összes tojásüzem, amelyik ügyfele volt a Fipronil rovarirtó szert tartalmazó fertőtlenítő szert szállító vállalatnak, együttműködött a hatóságokkal az ellenőrzések során. A lista a https://www.nvwa.nl/onderwerpen/biociden/fipronil-in-eieren/eicodelijst oldalon olvasható.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?