Kiszűrik az adócsalókat

Pozsony |

<p>Az adócsalások miatt évente nagyjából 2 milliárd euróval kevesebb adó folyik be az állami költségvetésbe, ami egyre nagyobb tehertételt jelent az állam számára.&nbsp;</p>

A legtöbb csalást az áfával kapcsolatban követik el, a központi adó- és vámigazgatóság az adóbehajtás hatékonyságának a növelése érdekében ezért a jövő évtől már csak elektronikus formában kommunikál az áfafizetőkkel. „A jövő évtől bevezetjük az elektronikus kimutatásokat, amelyeknek az áfafizetők által kiadott és átvett számlákról, ezek javításairól, a vállalkozók elektronikus pénztárgépen keresztül és azon kívül regisztrált forgalmáról szóló adatokat kell tartalmazniuk” – mondta el František Imrecze, a központi adó- és vámigazgatóság elnöke. Az ezzel kapcsolatos részleteket szerinte az adó- és vámigazgatóság a jövő héten teszi közzé. Az adóhivataloknak az újításnak köszönhetően nagyobb áttekintésük lesz a vállalkozásokról, amitől azt remélik, hogy a jövőben nagyobb eséllyel fülelik majd le a csalókat. Jelenleg ugyanis, ha egy cég visszaigényli az áfát, ennek a jogosságát csak egy helyszíni ellenőrzéssel mérhetik fel. A jövőben ugyanakkor az adóhivatalok már összehasonlíthatják az egyes cégek számláit, így gyorsabban leleplezhetik azokat a cégeket, amelyek körbeszámlázásos csalással próbálják megcsapolni a költségvetést. A központi adó- és vámigazgatóság most arra kéri az áfafizetőket, hogy mihamarabb igényeljenek minősített elektronikus aláírást vagy az új jogszabály alapján kössenek elektronikus kommunikációról szóló szerződést az adóhivatallal. Az év végén ugyanis érvényüket vesztik az 511/1992-es jogszabály alapján megkötött szerződések, jövőre így már csak az 563/2009-es jogszabály szerint megkötöttek alapján tarthatják a kapcsolatot az adóhivatallal. Az ehhez szükséges űrlapot, és a szerződéssel kapcsolatos részleteket a www.drsr.sk honlapon találják meg. (mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?