Kiélezett küzdelem folyik a piacvezető helyért

Pozsony. Május óta egységes logóval jelenik meg a hazai biztosítási piacon a 2. legnagyobb szereplő, a Kooperativa-csoport.

Pozsony. Május óta egységes logóval jelenik meg a hazai biztosítási piacon a 2. legnagyobb szereplő, a Kooperativa-csoport. Mind a három tagja, azaz a Kooperativa, a Kontinuita és a Kommunális Biztosító feltünteti nevében az osztrák anyavállalat, a Vienna Insurance Group (VIG) nevét, utalva az egységes fellépésre – mondta Lelkes György, a Kooperativa elnök-vezérigazgatója. A Kooperativa-csoport egyre inkább megközelíti az éllovas Allianz-Szlovák Biztosítót, az előbbi tavalyi piaci részesedése 27,14%-ra nőtt, az utóbbié pedig 33,32%-ra olvadt. Idén tovább mérséklődhet a biztosítási piac két legnagyobb szereplője közötti különbség, hiszen a Kooperativa-trojka 2007-ben már 28,1%-os részesedéssel számol, mindez 16,590 milliárd koronás forgalom és – 1990 óta először – 1 milliárd koronánál nagyobb profit mellett. Csak egybevetésül: 2001-ben az Allianz uralta még a biztosítási piac 54,89 százalékát, míg a VIG Slovensko három tagja együttesen 10,60 százalékkal rendelkezett, 2004-ben az Allianz már csak 40,68 százalékkal bírt, a VIG-lányok pedig 23,90 százalékkal, napjainkban, 2007 első negyedében az utóbbi részesedése a 30 százalékot ostromolja.

A VIG Slovensko itteni képviselői tavaly két területen léptek előre: a legnagyobb járműbiztosítási társasággá váltak, az életbiztosítás terén pedig megelőzték az eddigi örök második amerikai Amslicót. Az osztrák anyavállalat, a Wiener Städtische Group Ausztriában fölényesen listavezető, emellett Közép- és Kelet-Európa 20 országában van jelen. Ezen belül a cseh és a szlovák érdekeltsége számít a legfontosabb külföldi leányainak. A Vienna Insurance Groupon belül térségünk szerepe nem elhanyagolható, tavaly a közép- és kelet-európai érdekeltségek a nem életbiztosítás kategóriájában már többet hoztak a konyhára, mint az osztrák anyavállalat. (shz)

A hazai biztosítási piac főszereplői

Biztosító Bevétel Piaci részesedés

1. Allianz SP 17,913 33,32

2. VIG Slovensko 14,591 27,14

ezen belül: Kooperativa 11,251 20,93

Kommunális Bizt. 1,700 3,16

Kontinuita 1,638 3,05

3. Amslico 3,612 6,72

4. Cseh Biztosító 3,601 6,70

5. ING 2,592 4,82

6. Uniqa 2,177 4,05

7. Generali 2,059 3,83

Az adatok 2006-ra vonatkoznak, a bevétel milliárd koronában értendő, a piaci részesedés pedig százalékban (Forrás: SAP)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?