Kezdődik a SkyEurope pórul járt utasainak kárpótlása

Pozsony |

<p>A következő napokban megkezdődik azoknak az utasoknak a kárpótlása, akik pórul jártak a SkyEurope szeptember elején bekövetkezett csődje miatt: bár jegyüket megváltották, nem tudtak elutazni.</p>

A Pravda beszámolója szerint a Tatra banka már szerdán, a VÚB jövő hétfőn, a Slovenská Sporiteľňa pedig a hónap végén kezdi meg a kifizetést azon ügyfelei számára, akik a repülőjegyet bankkártyával fizették és kérték a visszatérítést.
    A diszkont légitársaság csődje miatt 280 ezer jegyet nem tudtak felhasználni az utasok. Mindeddig négyezren követelték vissza a pénzüket szlovákiai bankoknál, a többiek ezt még a következő napokban megtehetik.
    A lap beszámolt arról is, hogy a pozsonyi repülőtér forgalma 23 százalékkal csökkent az év első kilenc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, részben a SkyEurope csődje miatt: a pozsonyi repülőtéren 1,4 millióan fordultak meg, egy évvel korábban 1,82 millióan.
    Szeptemberben 35 százalékot tett ki a visszaesés a SkyEurope leállása után. A légitársaság részesedése a reptéren előzőleg 30 százalék volt 378 ezer utassal, ezzel a második helyen állt az ír Ryanair után, amely 557 ezer utast szállított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?