Jövőre megdrágul az autó kötelező biztosítása

Pozsony |

<p>Már véget ért az az időszak, amikor a konkurenciaharc miatt évről évre csökkent a gépjárművek biztosítása – állítja több szakértő, aki szerint már most biztos, hogy jövőre a gépkocsik kötelező biztosítása drágább lesz az ideinél.</p>

„Jövőre a biztosítási kártétel felső határát kitolják 2,5 millió euróról ötmillióra az élet-, és 0,5 millióról egymillió euróra a vagyonbiztosítás kategóriájában” – nyilatkozta a Pravda napilapnak Zuzana Francúzová, a ČSOB biztosító szóvivője. Ez aztán értelemszerűen megnöveli a biztosítást.

Elkerülhetetlen drágulás

Vladimír Bezděk, a Generali Slovensko biztosító vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a kötelező gépjármű-biztosítás piacán a jelenlegi helyzet tartósan nem tartható fenn. Ez az ágazat a kiélezett verseny okozta nyomott tarifák miatt csak halmozza a veszteséget, ezért a következő időszakban elkerülhetetlenül emelkedhetnek a tarifák.

A biztosítók ezért egyetértenek, a biztosítások árának csökkenése leáll. „Tavaly az árak további öt százalékkal csökkentek, s elérték a lehetséges minimumot, ezért nincs ok és lehetőség a további csökkentésre” – vélekedik Silvia Vonzová, a Kommunális Biztosító szóvivője.

2010 végén főleg az új, internet alapú biztosító, a Genertel szorította vissza az árakat. „Jelenleg garantálni tudjuk a 80 kW teljesítményű és 2250 kilogramm súlyú gépkocsikra vonatkozó legalacsonyabb tarifákat” – árulta el Samuel Martiš, a Genertel szóvivője. A garancia a 29 évesnél idősebb sofőrökre vonatkozik, akik az elmúlt öt évben balesetmentesen vezettek. „Ha egy ilyen sofőr a piacon olcsóbb tarifát talál, akkor kifizetjük neki a különbséget és még ötszázalékos extra-engedményt is kap” – mondta.

Elrugaszkodik az ágazat a padlótól

Napjainkban a szlovák járműbiztosítás piacán összesen 11 társaság verseng az ügyfelek kegyeiért. A 2011-es tarifák az abszolút minimumra csökkentek, minek köszönhetően bizonyos esetekben 56 euróért is lehetett éves biztosítást kötni.

De az idei tarifák közt is volt áremelés. Ez döntően a fiatal és tapasztalatlan autósok körében volt érzékelhető, akik egyre kevésbé vonzó ügyfelek a biztosítók szemében, továbbá drágultak a felső középkategóriás és a luxusautók díjtételei is. A társaságok a legnagyobb harcot a tapasztalt, baleset nélkül közlekedő, ám kisebb gépkocsit birtokló kisvárosi tulajdonosok kegyeiért vívják. Ebben a szegmensben (40 év feletti tulajdonos 1200 köbcentiméter hengerűrtartalmú alatti autóval) az éves biztosítási díj átlagára 80 euróra süllyedt.

Nálunk a legolcsóbb

Imrich Fekete, a Szlovák Biztosítók Irodájának első embere is úgy látja, az autóbiztosítás terén elértük a mélypontot. Meggyőződése, a 2011-es tarifáknál olcsóbb feltételekkel már nem lehet járművet biztosítani, azaz a jövőben ha a lassan is, de feljebb kúsznak az árak. „Például Ausztriában a biztosítási díjak kétszeresen, sőt háromszorosan meghaladják a hazait, ráadásul a szlovák tarifák a cseh és a magyar tarifáktól is érezhetően elmaradnak. Nálunk egy Škoda Octaviát már 140 euróért is biztosítani lehet, az említett két szomszédos országban viszont 200-250 euró az idevágó díjtétel. Napjainkban ott tartunk, hogy a biztosítási díjak gyakorlatilag nem fedezik a kiadásokat, ami tartósan nem tartható fenn” – magyarázta a szakember.

Melyek a tarifa megállapításakor figyelembe vett legfontosabb szempontok? Ma már régen nem igaz, hogy a jármű hengerűrtartalma (köbcenti) vagy a motor teljesítménye (kW) a meghatározó kritérium. „A biztosítók figyelembe veszik a járműtulajdonos korát, lakóhelye nagyságát (nem mindegy, hogy valaki pozsonyi, vagy kerületi székhelyen lakó, vagy pedig falun, kisvárosban él), hány gépkocsi van az adott háztartásban, vane a járműtulajdonosnak gyereke, esetleg van-e egyéb biztosítási szerződése is az adott társaságnál” – sorolja a feltételeket Vladimír Cvik, a Netfinance internetes szakportál elemzője. (dem, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?