Gazdaság

Jön a különadó, drágulhat az élelmiszer

Pozsony | A parlament csütörtökön elfogadta az üzletláncok különadójáról szóló törvényjavaslatot, de a kormánypártokon belül is megoszlottak a vélemények a különadó szükségességéről. Az elfogadott jogszabály enyhébb lett a tervezettnél.
Molnár Iván

2018. december 6. 18:39

Kiadásainknak átlagosan a 17,8%-át fordítjuk élelmiszerekre - Képarchívum

Az SNS képviselői által eredetileg benyújtott javaslat azzal számolt, hogy a nettó forgalomra kivetett 2,5 százalékos különadót minden olyan üzletláncnak be kellene fizetnie, amelynél a forgalom legalább 10 százalékát az élelmiszerek adják, és az üzletláncnak legalább két szlovákiai járásban vannak üzletei. Az így befolyó több tízmillió eurót a mezőgazdaság támogatására fordítanák. A javaslattal kapcsolatban már a tárcaközi egyeztetés során számtalan bírálat érkezett, időközben pedig az üzletláncokat korábban éles hangon elítélő földművelésügyi tárca is több változtatást javasolt. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter felmentést adott a különadó hatálya alól a kisebb és közepes cégeknek, a vállalati üzleteknek és a kereskedelmi szövetségeknek is. Mentesülnek a különadó befizetése alól a legelmaradottabb járásokban és a kisebb településeken található üzletek is.

Enyhén módosul a javaslat

A szaktárca megjegyzéseivel azonos módosító javaslatot nyújtottak be csütörtökön a kormánypártok parlamenti képviselői is a javaslat parlamenti vitája során. A Radovan Baláž (SNS), Peter Antal (Híd) és Marián Kéry (Smer) által kidolgozott módosításjavaslat szerint az élelmiszerek arányának már említett, 10 százalékos alsó küszöbét 25 százalékra emelnţék. Nem fizetnek ilyen adót azok az üzletláncok sem, amelyeknek a szlovákiai járások kevesebb mint 15 százalékában vannak üzleteik. Így még kevesebb üzletet sújtana a különadó. A módosításokkal elsősorban azt akarták elérni, hogy a Coop Jednota és a CBA kisebb településeken levő üzleteire ne vonatkozzon az új adókötelezettség. Baláž szerint a módosításokat követően nagyjából 87 millió eurós bevételre számíthatna az állam a különadóból.
Áremelést hoz a különadó

 

2018. november 29. 16:33

Újabb tiltakozás a különadó ellen

Az ellenzék szerint a most elfogadott javaslatok sem jelentenek megoldást arra az alapvető problémára, hogy a különadó miatt nőnek majd az árak. „A különadó csak újabb terhet jelent a kereskedőknek, akik ezt majd egy az egyben áthárítják a vevőkre” – vallja Ondrej Dostál, az SaS képviselője. A kormánytagok között is akadnak azonban olyanok, akik teljesen elhibázott döntésnek tartják a különadó bevezetését. „Elhibázottnak tartok minden olyan adónemet, amely pluszterhet ró a vállalkozásokra. Úgy gondolom, hogy ezek negatívan hatnak a piacra. Ilyen pluszteher lenne az üzletláncok különadója, és ilyen az energiacégekre kivetett is. Személy szerint mindkettőt ellenzem” – nyilatkozta Peter Žiga gazdasági miniszter az SNS javaslatáról.

A szegényeken csattan

A különadóról szóló javaslat visszavonását sürgették azonban az elmúlt napokban a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői is. „A különadó miatt nőnének az élelmiszerárak, ami tovább rontana a legrászorultabb rétegek helyzetén” – nyilatkozta Monika Uhlerová, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) az alelnöke. Hasonló véleményen van a lakosság nagy része is. A Go4insight közvélemény-kutató intézet által megkérdezettek 70 százaléka elutasítja az üzletláncok különadójának a bevezetését, és csupán a 20 százaléka helyesli. Az ellenzők közül a legtöbben attól tartanak, hogy a különadót az üzletláncok beépítenék az áraikba, az élelmiszerek ára így az eddiginél is gyorsabban nőne. Ezt a nézetet a megkérdezettek 86 százaléka osztja, vagyis azok egy része is, akik egyébként helyeslik a különadó bevezetését.

Már emelkedtek az árak

Az élelmiszerárak ugyanakkor már az idei első fél évben 5,4 százalékkal nőttek. Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) az elnöke szerint ez részben már most is a kormány számlájára írható, a szociális csomag miatt ugyanis megugrottak a bérköltségeik, amit be kellett építeniük az áraikba. A különadó újabb áremelésekhez vezet – tette hozzá Krajčovič.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

100 milliós támogatásról késtünk le

Persona non grata lett egy szlovák diplomata Oroszországban

GALÉRIA: Könnygázzal kergették szét a rendőrök a tüntetőket Budapesten

Az Ilosvai tejjes gőzzel nekivág a Fölszállott a páva középdöntőjének

Játékgyűjtés a Jókai Színházban

Leopárd ölt meg egy erdőben meditáló buddhista szerzetest Indiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?