Iraki olaj minden felett

Észak-Amerika olajfelhasználásában 2010-ig a jelenlegi 39-ről 62%-ra emelkedik az import részaránya. Ázsia esetében ez az arány 61-ről 74%-ra nő hét év alatt, míg Európa országaiban 56-ról 61%-ra bővül a behozatal aránya. Kőolaj nélkül a fenti három jelentős térség képtelen működtetni gazdaságát, „szomjukat” viszont csak egyetlen forrás képes csillapítani: a Perzsa-öböl. Itt hozzák felszínre a világon kitermelt kőolaj egyharmadát és ez a vidék rejti a feltárt olajkészletek kétharmadát. Vagyis aki az öböl térségét ellenőrzi, az megszabja a világgazdaság szívverését. Washington 1979 óta kénytelen volt eltűrni, hogy Iránban a mullahok uralkodnak, Irakban pedig Szaddám Huszein. Ezért csak Szaúd-Arábiára hagyatkozhatott, mint fő olajszállítóra. Ám erre a kapcsolatra csapást mértek a 2001. szeptember 11-i merényletek: az elkövetők zöme ugyanis szaúdi állampolgár volt. Washington és Rijád kapcsolata már soha nem lesz a régi, ami viszont a Perzsa-öböl fölötti ellenőrzés elveszítésével fenyegeti az Egyesült Államokat. A hidegháború idején Amerika két stratégiai célt követett a Perzsa-öbölben: megakadályozni a Szovjetunió közeledését a térséghez, valamint gondoskodni arról, hogy Irak és Irán semlegesítsék egymást. Míg 1979 után Irán meggyengülésének lehetősége aggasztotta Washingtont, ma ugyanott Irán megerősödésétől tartanak. Egy háborús konfliktusból ugyanis – a legyőzött Irak és a stratégiai szempontból „leértékelődött” Szaúd-Arábia mellett – Irán mint nagy nyertes kerülhetne ki. Teherán türelmesen kivárhatja, amíg az amerikaiak ismét elhagyják Irakot. Hogy Iránt sakkban tarthassa, az Egyesült Államok még inkább rá lesz utalva egy erős Törökországra. Ezért is ösztönzi az amerikai kormány Ankarát arra, hogy már a háború napjaiban vonuljon be Észak-Irakba, ellensúlyt képezve Iránnal szemben, amely kísértést érezhetne a kedvező alkalom katonai kihasználására. Az „új Európával” kapcsolatos amerikai stratégiai mérlegelések középpontjában immár Törökország áll. Csakhogy Ankara inkább Nyugat felé törekszik: nem akar ismét hosszas katonai összecsapásokat iráni szomszédjával. Irán helyzeti előnyben van az öböl többi államával szemben: ő ellenőrzi ugyanis a Hormuzi-szorost, a Perzsa-öböl kijáratát. Ma viszont még nem lehet tudni, mennyire lesz erős a Szaddám utáni Irak. Afganisztán példája intő jel: ott ugyanis mély árok húzódik az újjáépítésre tett amerikai ígéretek és a tényleges szerepvállalás között. Irak esetében viszont nagyobb a tét Washington számára, Bagdadból ugyanis jelentős mértékben rákényszerítheti akaratát az iszlám világra. Az iraki olajkutak birtokában pedig – amelyek épp olyan kiadósan buzognak, mint a szaúdiak – végre függetleníthetné magát a sivatagi királyságtól.

Ha az USA most nem csap le Irakra, akkor gyengülni fog az arabok félelme a mindenható Amerikától. Hogy a háború tovább fokozza az Egyesült Államokkal szembeni gyűlöletet és erősíti az al-Kaidával rokonszenvezők táborát, azt Washington bizonyára belekalkulálta. Másrészt viszont az Egyesült Államok új értelmet adhat az energiaellátás biztonságának. Vitathatatlan katonai erejével nem fogja tovább eltűrni, hogy a kőolaj legfontosabb forrásvidékén elhatalmasodó instabilitás – 1973-hoz és 1979-ez hasonlóan – ismét azt eredményezze, amire a világgazdaságnak nincs szüksége: az olajutánpótlás elakadását és sokkoló hatású áremelkedéseket. (MTI; ú)

Irak beengedné olajmezőire az USA cégeit

Bagdad. Irak kész olajmezőire engedni az amerikai és brit cégeket, ha Washington felhagy az ellenséges magatartással – jelentette ki Mohamed Mahdi Szaleh iraki kereskedelmi miniszter. Jelenleg Bagdadnak nincs semmiféle kereskedelmi kapcsolata az Egyesült Államokkal, illetve Nagy-Britanniával – mondta a miniszter. Ha azonban ez a két ország felhagyna az Irakkal szembeni ellenséges tevékenységgel, akkor nem lenne akadálya a normális kapcsolatok kiépítésének – mondta Mohamed Mahdi Szaleh. (m)