Pozsony. Hány évnyire vagyunk az Európai Unió átlagától? Mekkora a különbség az EU és Szlovákia bér- és árszínvonala között? Erre adott választ Marek Gábriš, a ČSOB elemzője.
Hosszú lesz a menetelés
Az Eurostat 2002-es adatai szerint Szlovákia az egy főre jutó bruttó hazai össztermék vásárlóerő-paritáson számolt kategóriájában, ha az Európai Unió átlagát 100-nak vesszük, akkor 45-ön van – közölte Marek Gábriš. Ezzel elmarad a 60 felé tartó vagy azt el is érő Csehországtól és Magyarországtól, azonban maga mögé utasítja a balti államokat és Lengyelországot. E lemaradás dacára az ország egyik régiója, nevezetesen a pozsonyi már 2001-ben meghaladta az uniós átlagot. A főváros e teljesítményével a májusban az EU-ba belépő 10 ország régiói között a 2. helyen áll, csupán Prága előzi meg. Az országon belül feszülő különbségekre jó példa, hogy a kelet-szlovákiai régió viszont az újonnan belépők régiói között a 10 legfejletlenebb egyike. A számok nyelvén kifejezve, ha az unió átlaga 100, akkor a pozsonyi körzet teljesítménye a vizsgált időszakban 102, Kelet-Szlovákiáé pedig 34 volt. Gábriš szerint ha Szlovákia gazdasága évente 4%-kal, az EU gazdasága pedig 2%-kal növekedik, akkor 2024-re érjük el az EU átlagának 70%-át, ami megfelel a mai Portugália fejlettségi szintjének. Ami az árszintünket illeti, jelenleg ez az uniós átlag 42%-a körül mozog, azonban a kevésbé exportképes szolgáltatások kategóriájában árszintünk mindössze 25% körüli. Végezetül az egy főre jutó termelékenységünk az EU-átlag 58%-án mozog, ami például jobb, mint a cseh vagy a lengyel mutató. Azonban a bérköltségek nálunk legalább hatszor kisebbek mint az unióban, vagyis a bér/hatékonyság terén összességében máris versenyképesek vagyunk. (shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.