GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Közel 3 milliárdos VW-befektetés
Pozsony. A Volkswagen konszern tavalyi szlovákiai befektetései elérik a 2,8 milliárd koronát, így a német társaság összesített beruházásai immár 1 milliárd eurót tesznek ki.

Közel 3 milliárdos VW-befektetés

Pozsony. A Volkswagen konszern tavalyi szlovákiai befektetései elérik a 2,8 milliárd koronát, így a német társaság összesített beruházásai immár 1 milliárd eurót tesznek ki. A VW Slovakia gyáraiban 2003-ben 281 160 új gépkocsit szereltek össze és 388 ezer alvázat gyártottak, tavalyi forgalma elérte 184 milliárd koronát, miközben megközelítőleg 9 ezer főt foglalkoztatott. A Peugeot-Citroen pedig tegnap bejelentette: a nagyszombati próbagyártás 2006 elején rajtol, a tényleges gyártás pedig áprilisában kezdődik, s abban az évben 50 ezer gépkocsi legyártásával számolnak. (SITA)

Projektumok 2 milliárd euróért

Pozsony. A SARIO szlovák kereskedelem- és befektetés-fejlesztési ügynökség jelenleg 40 olyan projektumot tart nyilván, amelyek megközelítőleg 2 milliárd eurós befektetést jelentenének. A projektumok fele olyan mértékig készült el, hogy hamarosan sor kerülhet a beruházási szerződések, emlékeztetők aláírására – jelentette ki Roman Kuruc. A SARIO vezérigazgatója szerint a tervezetek többsége az autóiparba irányul. (TASR)

Uniós pénzt kérnek a vasutasok

Pozsony. A Szlovák Vasutak (ŽSR) 100,6 millió eurós támogatást kérnek a kohéziós alapból. A pénzt több vasúti szakasz korszerűsítésére használnák fel. A teljes felújítási költségek 127,688 millió euróra rúgnak, a különbözetet az állami költségvetésből kell előteremteni. A munkálatok keretében szeretnék felújítani a Pöstyén–Vágújhely szakaszt, a Nagyszombat és Vágújhely vonalon pedig olyan korszerűsítéseket akarnak eszközölni, hogy a vasúti szerelvények haladási sebességet óránként 160 kilométerre lehessen növelni. (SITA)

Tőzsdecápa bérli a tátrai felvonókat

Pozsony. Öt évig a J&T pénzügyi csoport bérli a Szlovák Vasúti Társaságtól a tátrai függővasutat. Az erről szóló szerződés megkötését mindkét fél megerősítette. Miloš Čikovský vasúti szóvivő szerint a J&T 1 milliárd koronát a felvonók korszerűsítésébe, további 1 milliárdot az idegenforgalommal összefüggő infrastruktúrába fektet. Az építkezési munkálatok – nemzeti park lévén – az elhúzódó engedélyezés miatt valószínűleg csak a jövő évben kezdődhetnek. A szerződésben már a tátrai felvonórendszer több szakaszára vonatkozó elővásárlási jogot is rögzítették. (sme)

Fellebbez a Szlovák Légitársaság

Pozsony. Nem fizeti ki a versenyhivatal által megítélt 5 millió koronás bírságot a Szlovák Légitársaság (SA), a repülők üzemeltetője ellenkezőleg a legfelső bíróságon fellebbezik a döntés ellen. Az SA szóvivője közölte: már jogászok fogalmazzák a beadványt. A versenyhivatal szerint az SA több utazási irodával szemben diszkriminációs árképzést alkalmazott. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?