GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Öt év múlva beindulhat Mohi
Pozsony. A Szlovák Villamos Művek (SE) egyelőre nem teszi közzé, hogy május végéig mely cégek érdeklődtek a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkjának a felépítése iránt. Juraj Kopřiva, az SE szóvivője szerint csak a tender végeredményéről tájékoztatják majd a nyilvánosságot.

Öt év múlva beindulhat Mohi

Pozsony. A Szlovák Villamos Művek (SE) egyelőre nem teszi közzé, hogy május végéig mely cégek érdeklődtek a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkjának a felépítése iránt. Juraj Kopřiva, az SE szóvivője szerint csak a tender végeredményéről tájékoztatják majd a nyilvánosságot. Robert Fico kormányfő moszkvai látogatásán annak a reményének adott hangot, hogy az erőmű befejezésén az orosz Atomsztrojekszport társaság is részt vesz. Az SE egyelőre ezt nem kommentálta, elismerték azonban, hogy az erőmű befejezéséhez orosz technológiát is alkalmaznak majd. Az SE, amelynek az olasz Enel a 66%-át birtokolja, idén áprilisban írt ki pályázatot az erőmű befejezésére. A társaság szerint a 3. és 4. blokk befejezése jövő tavasszal indulhat be, és a projekt nagyjából 47 milliárd koronát vesz igénybe. A két blokkot a tervek szerint 2012-ben szeretnék beindítani. (TASR)

Újabb félmilliárd Nyitrának

Nyitra. A Centro Nitra bevásárlóközpontot üzemeltető Discovery group idén ősszel újabb félmilliárd koronával szeretné bővíteni a beruházását. A társaság eddig egymilliárd koronát fektetett a Nyitrai üzlet- és szórakoztatóközpontjába. A 2006-os nyitást követően 450 ember jutott munkához, a mostani bővítéssel pedig újabb üzletek és éttermek kapnak helyet. (ú)

Leköröztük a franciákat

Párizs. A cseh és a szlovák főváros lakói – a párizsiakat kivéve – gazdagabbak, mint a franciák - derül ki az Eurostat elemzéséből, amit a Le Figaro napilap tett közzé. Prágának és Pozsonynak magasabb az egy lakosra számított bruttó hazai terméke (vásárlóerő-paritáson mérve), és jobban állnak a lakosság vásárlóerejét is tekintve, mint a francia régiók döntő többsége. (ČTK)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?