Pozsony. Idén az állástalanok arányának 1 százalékos csökkenésére számíthatunk, az év végén mintegy 480 ezer munkanélküli lesz – állítja Pavel Tomasta, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal prognosztikai osztályának vezetője. Szerinte a munkanélküliség május és június folyamán éri el a mélypontot, amikor 450–460 ezren lesznek állás nélkül.
Folyamatosan nőnek a reálbérek
Pavel Tomasta szerint a szlovák gazdaság továbbra sem képes a természetes munkahelyteremtésre, az állástalanok számának csökkenése így elsősorban az államilag dotált munkahelyek létrehozásának köszönhető. Nem kevésbé elhanyagolható tény azonban az sem, hogy a munkanélkülieknek mintegy 50%-a, vagyis körülbelül 250 ezer fő hosszú távon képtelen munkát találni. Tovább rontja az állástalanok helyzetét, hogy csak alig 18%-uk részesül munkanélküli segélyben, ami nálunk jelenleg 3570 korona. Jaroslav Šumný, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal vezetője nem tartja jó megoldásnak az állástalanok havi kétszeri jelentkezését a munkaügyi hivataloknál. Ez ugyanis szerinte főként a nagyobb munkanélküliségű régiókban hatalmas adminisztrációs terheket ró a munkaügyi hivatalokra; az állástalanok arányát hosszú távon ezzel a módszerrel nem lehet csökkenteni. A munkaügyi hivatal szerint a munkáltatók egyre nagyobb mértékben kényszerítik az alkalmazottaikat arra, hogy kivegyék a vállalkozói engedélyt, amivel a munkáltatóknak jelentős megtakarításokat sikerül elérniük. Tavaly a vállalkozók száma részben emiatt mintegy 10%-kal nőtt. Az elmúlt évben a foglalkoztatottak száma 2,120 millió körül stabilizálódott. A legtöbb embert, 556 ezret az ipar foglalkoztatta, a nagykereskedelemben 137 ezren, a kiskereskedelemben 134 ezren dolgoztak. Az építőiparban 125 ezren, a közlekedésben 98 ezren, a szállodaiparban 50 ezren, a postai és távközlési szolgáltatásokban 32 ezren találtak megélhetést.
Tegnap tette közzé a statisztikai hivatal az egyes ágazatokban folyósított bérek nagyságát is, a reálbérek tavaly szinte az összes ágazatban nőttek. A vizsgált ágazatok közül a távközlési szolgáltatások vezetnek, ahol a havi nominálbér 24 866 korona. Valamivel több, mint 14 ezer korona az átlagbér az iparban és a közszolgáltatásokban, 13,7 ezer korona a közlekedésben, 12 829 korona a nagykereskedelemben és 11 547 korona az építőiparban. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.