Fékezett a nemzeti bank

Az utóbbi időben egyre gyakrabban és egyre hangosabban hallatszottak a kormány gazdaságpolitikáját bíráló kritikák. A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, az OECD, valamint a hazai elemzők és nem utolsósorban a jegybank óva intették a Dzurinda kabinetet a tervezett költségvetési hiány túlszárnyalásától és a privatizációs bevételek elherdálásától. Míg az előbbiek a figyelmeztetéseken és politikai gesztusokon kívül érdemi befolyást nem gyakorolhatnak a szlovák gazdaságpolitikára, addig a nemzeti bank rendelkezik egy ütőképes monetáris eszköztárral. Egészen múlt péntekig a Szlovák Nemzeti Bank is csak figyelmeztetett és javasolt, várván, hogy a kormány orvosolni fogja a fennálló helyzetet. A csütörtöki kormányülést követően azonban látva, hogy szavainak nincs foganatja, úgymond dühből, 0,5 százalékkal emelte a mérvadó kéthetes kamatláb szintjét. De nem kizárólag politikai okok vezérelték a központi bankot e lépés megtételére, a döntés gazdasági okokból is indokolt. A kéthetes kamatláb azért mérvadó, mert a bankok az összes befektetési tevékenységük hozamát ehhez a hozamhoz mérik, mivel a rendelkezésre álló készpénz központi bankban való kéthetes lekötése egy állandó alternatív befektetési lehetőséget képez. Ebből következik, ha ez a kamatláb emelkedik, emelkedni fog az összes többi befektetési lehetőség várható hozama, így a vállalati kölcsönöké, a lakossági kölcsönöké és bizonyos mértékben az államkötvényeké is. A jegybank döntése nyomán tehát drágább lesz a kölcsön és ez kevesebb befektetést eredményez, továbbá kevesebb lesz az adósságból történő lakossági fogyasztás. Növekedni fognak azonban a betétek kamatlábai is. Ez arra ösztönzi a fogyasztót, hogy inkább megtakarítson és ne költse el a rendelkezésére álló pénzt. A kamatlábemelés folytán tehát csökken a hazai kereslet – a befektetési és fogyasztói kedv –, amitől ugyan megtorpanhat a gazdasági növekedés, de ugyanakkor csökken a gazdaságot fenyegető inflációs nyomás, és mivel csökken a behozatali fogyasztás, a külkereskedelmi mérleg is javulhat.

Szlovákia gazdaságában jelenleg szerencsére minimális a keresleti oldalról tapasztalt inflációs nyomás, és ha csak e mutató jelenlegi állásán múlna, még a mérvadó kamatláb csökkentése is szóba jöhetett volna. Ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg hiánya annál aggasztóbb, de a világgazdaság lábadozása itt is optimizmusra adott okot. Ezért is várt ki a központi bank és ha észlelt volna némi javulást a külkereskedelem terén, fontolóra vette volna a gazdaságot mindenképpen felpezsdítő kamatlábcsökkentést. Ekkor jött azonban a kormány. Választási évet írunk és ezért itt az ideje, hogy valamit felmutasson a választópolgároknak. A szükséges reformokat folyton elodázta, vagy félmegoldásokhoz folyamodott, így nem maradt hátra más, mint érdemi döntések helyett populista osztogató politikába kezdeni. Ezt azonban a túlzott optimizmussal és enyhe csúsztatások révén összetákolt költségvetés nem bírja. A kormány természetesen nem hajlandó a sokszor indokolatlanul magas kiadásokhoz nyúlni, inkább a bevételi oldalon keresgéli az elveszett milliárdokat. Végső esetben segítségül hívja az egyszeri privatizációs bevételeket is, noha ezeket elsősorban adósságtörlesztésre és esetleg hosszú távú projektumok finanszírozására kellene használni. Az adósságcsökkentésnek azért kellene elsőbbséget élveznie, mivel általa részben tehermentesül a költségvetés kiadási oldala, ami nagyobb mozgásteret kínál a kormánynak. Nemcsak a gázművek eladásából eredő pénzről van szó, ez esetében a közvélemény már odafigyelt a felhasználás módjára. Itt vannak azonban még az áramszolgáltatók eladásából és néhány kisebb privatizációs ügyletből eredő bevételek, amelyekről csak suttogva beszélnek, noha több mint 20 milliárdról van szó. Jut ezekből az egészségügy és a vasutak által korábban felhalmozott adóság visszafizetésére, állami cégek által felvett kölcsönök utáni garanciák törlesztésére stb. Érdemi megoldások helyett tehát újra a lyukas zsákot foltozza a kormány. Mindez, beleértve a béremeléseket, a dotációkat, azonban nem más, mint az „égből pottyant” bevételek, vagy újabb adóságból eredő pénzek bőkezű osztogatása. A gazdaságba, a keresleti oldalra tehát úgy kerül pénz, hogy reális teljesítmény nem áll mögötte, ami inflációs nyomást idézhet elő. Mi több, a külkereskedelmi hiány további romlásához vezethet. Középtávon ez olyan összeomláshoz közeli helyzetet idézhet elő, amilyenbe Szlovákia 1999 májusában került, amikor az előző kormány politikája és az új kormány tétlensége miatt a kettős – költségvetési és részben ebből eredő külkereskedelmi – egyensúlyhiány a kamatlábak emelkedését és a pénznem drasztikus gyengülését idézte elő. Akkor a kormány lépni kényszerült – 1999 júniusában jött is az első „csomag”. Most egy hasonló megszorító intézkedéscsomagra távolról sincs szükség, csak egy bizonyos mértékű visszafogottságra és józan észre. A múlt csütörtöki kormányülés kimenetelét tekintve, a miniszterek mindkét tulajdonságot az üléstermen kívül felejtették. Ezért lépett közbe a nemzeti bank, hogy mentse a menthetőt, és nem utolsósorban, hogy figyelmeztessen.

A szerző az ING Bank elemzője