Érdemes tovább folytatnunk a harcot földügyben

Mede Vencel: „Az elmúlt évtizedekben sikerült kioltani a föld iránti érzelmi kötődést az emberekből.”Miért érzi ennyire személyes felelősségének a földügyben való szerepvállalást?

Mindnyájan ismerjük az elmúlt évtizedek történelmi tapasztalatait. A földet művelő parasztság borzasztóan kiszolgáltatott helyzetbe került. A szövetkezetesítéssel nemcsak magántulajdonuktól fosztották meg a parasztokat, hanem a föld szeretetétől is, hiszen annak termése többé már nem az övék volt. Van egy másik fontos ok is, amiről sajnos kevesebb szó esik: a termelőeszközök állami tulajdonba helyezése. Ne feledjük, a mi gazdáinknak nem volt lehetőségük fokozatosan fejleszteni, korszerűsíteni gépállományukat, amiből adódóan ma a legtöbben képtelenek lépést tartani mind nyugati vetélytársaikkal, mind a kollektivizált vagyont birtokló szövetkezetekkel, esetleg azok utódcégeivel. A kolhozosítás idején elvették az akkori kor igényeinek megfelelő termelőeszközöket, a rendszerváltáskor azonban elfelejtettek újat adni helyettük. Véleményem szerint éppen az volna a legfontosabb, hogy a történelemtől meggyötört parasztságnak visszaadják a földtulajdonba vetett hitét. Arról nem is beszélve, hogy ez a föld egyben a szülőföldünk is.

Melyek azok a legérdekesebb ügyek, amelyekkel eddig találkozott?

Minden eset egyedi és érdekes. Konkrét nevet nem említek, de 1997-ben az egyik Beneš-dekrétumra hivatkozva vonták meg visszamenőleg egy restitúcióra jogosult személytől szlovák állampolgárságát. Ezáltal egy kárpótlásra jogosult személyből kárpótlásra jogosulatlan személyt kreáltak. Megjegyzem, ez az 1997-ben alkalmazott módszer még a magam esetében is a szlovák állampolgárságom elvesztésével járna. Aztán akadt egy olyan, idős lévai asszony, akinek zsidó származású férjét először a fasiszta törvények, majd – mivel a háború előtt magyar nemzetiségűnek vallotta magát – a Beneš-dekrétumok alapján semmizték ki. A hölgy 88 éves, és 14 éve pereskedik eredménytelenül. De azért állítom, hogy nem hiába, hiszen minden egyes elutasító határozat egyben dokumentum annak a demokráciának a szintjéről, amelyben ma élünk. Sokan voltak, akik felhívtak, megkerestek. Én a telekkönyvek felkutatását tartottam a legnagyobb segítségnek, és ezeket kb. ötven család esetében sikerült is beszerezni. Mindenképpen szerettem volna, hogy legyenek néhányan, akik sikerre viszik az ügyüket. Szerencsére megjelentek a listák, aminek következtében az érdeklődők most már egyedül is kiindulási pontot találhatnak ingatlanjaik felkutatáshoz. A telekkönyveket természetesen ezek után is be kell majd szerezni, nem kell viszont sötétben tapogatóznia az érdeklődőnek, ha utánuk kutat.

Mihez kezdjen az, aki már tájékozódott a telekkönyvből?

A telekkönyvek alapján a földvagyon nagysága, a családfa, valamint a tulajdonjog állapota mérhető fel. A további lépések már az esetleges földtulajdonosra várnak. A legideálisabb ilyenkor, ha kartográfushoz (geodétához) fordulnak, mivel az esetleges leöröklés miatt a földvagyont egyértelműen kell az örökösödési jegyzőkönyvbe bevezetni. Az elvtelen nyilvántartási rendszernek köszönhetően azonban éppen ez a legnehezebb. Ha már egyetlen parcella esetében is hibás az örökség jegyzőkönyvezett tárgya, akkor a kataszteri hivatal az egész jegyzőkönyv beírását elutasíthatja. Jogászhoz csak abban az esetben érdemes fordulni, ha jogtalan tulajdonszerzés következtében másnak a tulajdonlapjára került az öröklendő parcella.

Az emberek többségének megszűnt a földhöz való viszonya, az örökösöket nem érdekli a föld. Elképzelhetőnek tartja, hogy akadnak olyanok, akik nevesítik a földjüket, aztán gazdálkodni kezdenek?

Egészen biztosan. Személyesen is ismerek néhány régi-új tulajdonost, akik így tettek. Azt viszont bárki megteheti, hogy bérbe adja a földjét. Sőt, még társaságok is alakulhatnak, amelyek a bérleti díjakból hosszú távon megélhetést, vagy legalábbis egy kis mellékest nyújthatnak a tagoknak.

Szlovákiában még mindig nem elég aktívak az emberek földügyben?

A legtöbben még mindig nem tudnak a földnevesítés szükségességéről, hiszen ne feledjük, az első listák még csak néhány hete jelentek meg. A másik probléma, hogy az érdeklődés sokszor kudarccal végződik. Sokan azért nem vágnak bele a nevesítési eljárásba, mert úgy érzik, túl kicsi a földjük, és nem éri meg a fáradtságot. Az elmúlt évtizedekben sikerült kioltani a föld iránti érzelmi kötődést az emberekből. Sokan, akik árendát kapnak a szövetkezettől vagy annak utódcégeitől, 2005 szeptember elsejével a földtulajdonnal az árendára való jogot is el fogják veszíteni. Ez azért következhet be, mert az árendát fizetők nem mindig a tulajdonlap alapján fizetnek-fizették azt a keveset, hanem a valamikori telekkönyvek, vagy a kataszterbe be nem vezetett örökösödési jegyzőkönyvek alapján.

A törvényalkotók gyakran hangsúlyozzák, hogy az egyszerű államosításnál jobb megoldás az önkormányzati tulajdonba való helyezés. Ön is így gondolja?

Hadd válaszoljak egy kérdéssel: a kezét, vagy a lábát törné el szívesebben? A magántulajdon megszűnése szempontjából ugyanis mindkét eljárás egyformán káros. Néhány hete nyilvánosságra került a lavinát elindító Rimaszombati járás listája. Ez egy olyan régió listája, amelyben az említett paraszti értékrend gazdasági egyensúlyt hozott magával a kollektivizálás évei előtt. Az azt követő időszak viszont nincstelenséget okozott, és – az értékrendszer elvesztésének tulajdoníthatóan – asszimilációt eredményezett

Ön szerint mi lenne a legoptimálisabb megoldás?

Az önkormányzatok akár holnaptól kezelésbe vehetnék ezt a földvagyont. Bérletet szedhetnének a beazonosítatlan tulajdonos letéti számlájára – természetesen csökkentve az összeget az önkormányzati földadóval. Nem elhanyagolható, hogy ennek következményeként az önkormányzat komolyabb pozíciót szerezhet magának a bérlővel szemben. Az agrártámogatás – amelynek nagyságáért a MKP ebben a választási ciklusban küzd – ennek köszönhetően nagyobb mértékben jelentkezne a földtulajdon bérletében, vagyis a választóink, és – tisztelet a kivételnek – nem a kollektivizált vagyont bitorlók oldalán.

Térjünk vissza a jelenlegi helyzethez. Korábban kellett volna közzétenni a földtulajdonosok névsorát?

A lehetőségekhez képest mindenképpen, hiszen a földnyilvántartási jegyzék felújítása (ROEP) tulajdonképpen 1996 óta zajlik. Sőt már ezt megelőzően, 1991-ben is elkezdtek jegyzéket készíteni a földekről (ZRPS), amelyek már tartalmazták az extravillán beazonosítatlan tulajdonosok nevét. Vagyis egy „földnevesítési kampánynak” már évekkel ezelőtt neki kellett volna látni, s azóta – apránként, egy-egy névsor közzétételével – folyamatosan ébren kellett volna tartani a közérdeklődést. Elvégre a jogszabályt tíz éve alkották, a figyelem azonban csak az utóbbi fél évben terelődött rá. Más kérdés, hogy amikor feketén-fehéren kiderült, hogy a 2005. szeptember elsejei tulajdonvesztő időpont túl korainak bizonyul, etikus lett volna – ha már eltörölni nem akarják – néhány évvel kitolni. Nemcsak azért, mert a ROEP tíz év elteltével még csak a félidejénél tart, hanem elsősorban amiatt, hogy a nevesítetlen földek ügyében kulcsszerepet játszó nyilvános listák még csak néhány hete kerültek nyilvánosságra.

Kit terhel a felelősség a mulasztásokért?

Nem tudom. De lassan nem ártana tisztázni.