Egyszerűbb földbérlés

<p>Pozsony. Jövőre könnyebben bérelhetnek termőföldet a kisebb területen gazdálkodó és fiatal mezőgazdasági termelők – legalábbis ezzel számol a földtörvény legújabb módosítástervezete, amelyre tegnap a kormány is rábólintott.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A földművelésügyi tárca tervei szerint a földbérléssel kapcsolatos új módosítások jövő januárban lépnek életbe. Akkor jár le ugyanis a Szlovák Földalap bérleti szerződéseinek a 75%-a, és az új szerződéseket már a módosított szabályok alapján szeretnék megkötni. A jelenleg érvényes szabályok szerint az új szerződések megkötésénél az eddigi bérlőket kellene előnyben részesíteni. Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter szerint a bérleti szerződések megkötésénél a jövőben azonban már a kisebb területen gazdálkodó és fiatal mezőgazdasági termelőket részesítenék előnyben, csökkentve a nagygazdaságok arányát. Ez utóbbiak ugyanis hosszabb időszakokra vették bérbe a földeket, megakadályozva a kisebb termelőket abban, hogy földhöz jussanak.

A tegnap elfogadott tervezet szerint a kisvállalkozók és a fiatal gazdák fejenként legfeljebb 28 hektárnyi földet bérelhetnek majd a Szlovák Földalaptól. Ennél nagyobb földterülethez is hozzájuthatnak azonban, ha új alkalmazottakat vesznek fel, vagyis minél több alkalmazottal dolgoznak, annál nagyobb földet bérelhetnek. A szaktárca ezzel a foglalkoztatottság növelését szeretné elérni. A bérleti szerződésben a gazdáknak vállalniuk kell, hogy az adott földön mezőgazdasági termelést folytatnak majd. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?