Dúsgazdag diktátorok körképe

A Forbes magazin idén is elkészítette a világ ötszáz leggazdagabb emberéről szóló összeállítását, és emellett a leggazdagabb királyok és diktátorok listáját is. Ez utóbbiban a szaúdi király áll az élen 20 milliárd dollárral, Fidel Castro a sereghajtó száztízmillióval.

A közel-keleti válság több főszereplője is a világ leggazdagabb uralkodóinak és diktátorainak szűk klubjába tartozik. Fahd szaúdi király elvileg az amerikaiak szövetségese, alattvalói viszont előszeretettel vesznek részt terrorcselekményekben. Ő a Forbes szerint a világ messze legvagyonosabb uralkodója, de a legtehetősebbek összesített rangsorában is olimpiai pontszerző helyen áll. Szaddám Huszein sem fog bőrsajton élni, ha menekülnie kell, hiszen dollármilliárdos. A palesztin vezető Arafat vagyonát már jóval kisebbre becsüli az amerikai magazin, de így is veri a holland királyi családot. A távolból szurkoló Castro pedig szomorkodhat, hogy huszadannyija sincs, mint a liechtensteini hercegnek.

Fahd Bin Abdul Aziz Al-Szaud király 1995-ben agyvérzést kapott, így valójában féltestvére, Abdullah irányítja az országot, de a király így is a lista élén áll 20 milliárd dollárra becsült vagyonával. Ez az összeg a nagy Forbes-listán az ötödik helyre lenne elég idén. Fahd király – akinek családja élet-halál uraként kormányozza Szaúd-Arábiát – fele annyira tehetős, mint Bill Gates Microsft-alapító, a világ leggazdagabb embere. A magazin szerint a király vagyona főleg ingatlanokból és értékpapírokból áll, de bevételeinek legfontosabb forrása természetesen az olaj.

A brunei szultán, aki 1967-ben magántanulóként végzett a Sandhurst Royal Military Academy-n, 11 milliárddal áll a második helyen. Az uralkodó becsült vagyona alapján a teljes listán a 17. lehetne, rögtön Steve Ballmer után. A szultán Brunei miniszterelnöke, védelmi és pénzügyminisztere, valamint vallási vezető is egyben. Világhírű mégis azzal lett, hogy privát koncertet adatott magának Michael Jacksonnal. Vagyona alapvetően a Brunei Investment Agency-ből származik – ez a hivatal felügyeli a befektetéseket, így rendelkezik az ország olaj – és gázkincse felett is.

II. János-Ádám herceg, a liechtensteini uralkodó 2 milliárddal a harmadik. A herceg nemrég bejelentette, hogy szívesen kiadná a 33 ezres országot konferenciákra és céges rendezvényekre. Az uralkodó eközben hatalma kiterjesztése érdekében alkotmánymódosítást követel (szeretné, ha joga lenne feloszlatni a kormányt és a parlamentet, illetve megvétózni a neki nem tetsző törvényeket), és azzal fenyegetőzik, hogy ha kérését nem teljesítik, elhagyja az országot, és házát eladja Bill Gatesnek. A Forbes szerint a család vagyona ingatlanokból, bankbetétekből és műtárgyakból áll.

Ahhoz képest, hogy szaúdi kollégájához hasonlóan ő is egy olajban bővelkedő ország teljhatalmú ura, az iraki diktátor nem is harácsolt akkora vagyont, bár ez persze viszonyítás kérdése. Szaddám Huszszein a Forbes szerint szintén 2 milliárdot tudhat magáénak – ez a teljes listán a kétszázadik helyre lenne elég. Ebből az következik, hogy ha menekülnie kell, megveheti Liechtensteint. Az 1979 óta hatalmon lévő diktátor vagyonának forrásáról a magazin nem ír részletesen, csak a nyilvánvaló olajjövedelmet említi.

II. Erzsébet brit uralkodó vagyona 525 millió dollárra rúg. A Forbes szerint a brit ingatlanárak megugrása nyomán a királynő vagyona hatvan százalékkal nőtt, de ez az összeg sem elég ahhoz, hogy II. Erzsébet felkerüljön az ötszázas listára. A The Mail on Sunday idei öszszeállítása szerint ugyanakkor a királynő vagyona a tavalyi 1,15 milliárd font után idén 976 millió font (1,54 milliárd dollár).

Az ügyes üzletember a fronton is megtalálja a számítását, különösen akkor, ha szabadon meríthet az államkasszából. Jasszer Arafat vagyonát háromszázmillió dollárra becslik. A magazin szerint az elnök gyakorlatilag a palesztin hatóság minden forrásához hozzáfért: a segélyektől kezdve a kaszinóktól vagy éppen a kólapalackozó üzemektől származó bevételekig. Az új pénzügyminiszter, Salam Fayyad arra készül, hogy rendbe teszi a hatóság pénzügyeit, így ez Arafat bevételeire is hatással lehet, írja a Forbes.

Fidel Castro, kubai elnök a Forbes listájának utolsó szereplője, megmentve ezzel a kommunista diktátorok becsületét. A magazin sem a vagyon forrásáról, sem a becslésnél figyelembe vett információkról nem ír, de állítja, hogy az elnök 110 millió dollár (az ország GDP-jének tíz százaléka) felett rendelkezik. (mti, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?