Drágulni fog a kenyér

kenyér gabona
Pozsony |

Az utóbbi hat év leggyengébb gabonatermése lesz az idei az Európai Unióban. A szlovákiai malomipar illetékesei jelezték, hogy mihamarabb tárgyalni fognak a feldolgozókkal az árak alakulásáról. A gyenge termés miatt drágul majd a kenyér.

Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője arról tájékoztatott, hogy Európa legjelentősebb gabonatermelői már hetek óta arra figyelmeztetnek, hogy az idén gyengébb gabonatermésre lehet számítani. „Az élelmiszeripari hasznosítású gabona árának képzése egyrészt az unión belül, de éppúgy az Európai Unión kívül dől majd el, és nagyon sok függ a világ gabonakészleteinek alakulásától is. A kedvezőtlen gabonatermésre már rugalmasan reagált mind a párizsi, mind pedig a chicagói tőzsde” – hangsúlyozta Holéciová.

Kapcsolódó cikkünk

Igaz ugyan, hogy az idei aratás még nem fejeződött be országos viszonylatban, de Holéciová szerint már most több külföldi kereskedelmi partner jelezte érdeklődését a jó minőségű szlovákiai gabona iránt. Ez pedig árnövekedéshez vezet a hazai malom- és pékipar számára.

Az SPPK rámutatott, hogy a hazai malmok mind 2015-ben, mind pedig 2017-ben mintegy 3 millió eurós mínuszt mutattak ki. „A gazdaság szempontjából pedig éppen a nyersanyag árának alakulása a mérvadó, főképpen a búzáé és a rozsé. A gabona ára döntő mértékben, 70–80 százalékban befolyásolja a pékipar termelési költségeit. A további befektetések az energiába, a szállításba és az alkalmazottak béreibe irányulnak” – mutatott rá az SPPK szóvivője. (sus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?