Drágábban adnák a mézet a szlovákiai termelők

Pozsony. Szlovákiában látvá-nyosan nőtt a méz iránti keres-let, ezzel párhuzamosan azon-ban egyre kevesebben foglal-koznak méhészkedéssel az or-szágban.

Pozsony. Szlovákiában látvá-nyosan nőtt a méz iránti keres-let, ezzel párhuzamosan azon-ban egyre kevesebben foglal-koznak méhészkedéssel az or-szágban. Az ágazati szakem-berek szerint az árak növelése nélkül elképzelhetetlen az ágazatban tapasztalható mélyrepülés visszafordítása.

Az utóbbi években jelentősen nőtt a méz iránti kereslet Szlovákiában. 2005-ben például még mindössze 0,25 kilogramm volt az egy főre jutó átlagos éves mézfogyasztás, a legutóbbi adatok szerint azonban ez már eléri az 1,2 kilogrammot. A növekvő kereslettel párhuzamosan a hazai méztermelés ugyanekkor látványos mélyrepülést produkált. A rendszerváltás idején, vagyis nem egész harminc évvel ezelőtt még csaknem 500 ezer méhcsalád volt az országban, a számuk azonban mára nagyjából a felére, 250 ezerre csökkent. „Méhészettel Szlovákiában jelenleg mintegy 15 ezren foglalkoznak, többségük az ország déli járásaiban tevékenykedik. Ott vannak olyan települések, amelyekben ötezer méhcsalád is akad” – nyilatkozta Jozef Čápek, a Szlovákiai Méhészek Szövetségének az irodavezetője, aki szerint az ágazat megmentése érdekében növelni kellene a méhcsaládok számát. Ő is elismeri azonban, hogy ez nem lesz egyszerű. „A méhészkedés nem olcsó mulatság, a kezdés legalább 2 ezer eurót emészt fel. De a további költségek, befektetések is jelentősek” – mondta Čápek. Nem csoda, hogy a fiatalokat nem vonzza a szakma. „A méhészek átlagéletkora 50 év körül mozog, jelentős részük hamarosan elhagyja a szakmát, így elkerülhetetlen a generációváltás. Ehhez azonban vonzóvá kell tenni a méhészkedés feltételeit” – állítja Čápek.

Ha figyelembe vesszük a méhészkedés költségeit, egyértelműen növelni kell a méz árát. A 6 eurós átlagár ugyanis rendkívül alacsony, sőt, vannak olyan méhészek, akik mindössze 3–4 eurót kérnek a méz kilogrammjáért. „Ilyen áron szinte lehetetlen előállítani a mézet. A gyártás egyrészt idő- és energiaigényes, a gyógyszerekre is sokat kell fordítani, és természetesen nem olcsó a technológia sem” – részletezte Čápek. Szerinte a méz kilogrammjának az árát rövid időn belül 7–8 euróra kell majd feltornászni, de vannak olyan elképzelések is, hogy a közeljövőben 9–10 euró lesz egy kilogramm méz átlagára, természetesen a méz fajtájának függvényében. Čápek is elismeri azonban, hogy Szlovákia nem önellátó a méztermelésben, így rászorulunk a behozatalra. „Sajnos, az importált méz sok esetben nagyon gyenge minőségű, ezért is kínálják olcsóbban az üzletláncok” – tette hozzá a Szlovákiai Méhészek Szövetségének az irodavezetője. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?