Decembertől módosul a lakástámogatás rendje

Pozsony. A kormány tegnap elfogadta az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) pénzügyi támogatásait pontosító kormányrendeletet, amely december elsején lép életbe. A rendeletben külön kitérnek a lakástámogatások kérdésére, valamint a hitelek és kamatok nagyságára is.

Pozsony. A kormány tegnap elfogadta az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) pénzügyi támogatásait pontosító kormányrendeletet, amely december elsején lép életbe. A rendeletben külön kitérnek a lakástámogatások kérdésére, valamint a hitelek és kamatok nagyságára is. A nemzeti bank ugyanis a tavalyi 6 százalékról idén 4,5%-ra csökkentette az alapkamatot, amivel az alap által nyújtott kamatok a szlovákiai szinthez képest rendkívül alacsonyak lennének.

Jelenleg a legnagyobb érdeklődés a családi házak és lakások építésére nyújtott támogatások iránt mutatkozik. A hitelek felső határa a lakások építésére 700 ezer, kész lakás vásárlására pedig 1 millió korona. A bérlakások építésénél egy lakásra legfeljebb 1,1 millió koronát vehetnek fel. Lakásépítésre 20 éves futamidejű hitelt vehetünk fel az alaptól, 2,5%-os éves kamattal. A hitel felső határa a beszerzési ár 80%-a. A lakóházakban a lakás maximális alapterületét 90 négyzetméterről 80 négyzetméterre csökkentették. A havi részlet 3710 korona lesz. Ha kész lakást veszünk, akkor egymillió koronás hitelt kérhetünk. Ennek a futamideje 30 év, az éves kamat pedig 2%-os, vagyis a havi törlesztés 3700 korona. A családi házak esetében 30 éves futamidejű, 2,5 százalékos kamatlábú hitelt ajánlanak. A hitel felső határa ez esetben 1 millió korona, vagy a beszerzési ár 80%-a. A bérlakások építésére a községek 30 éves futamidejű hitelt vehetnek fel, amelynek az éves kamata 1 százalékos. Ez esetben a hitel felső határa 1,1 millió korona, vagy a beszerzési ár 80%-a.

Az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatásban részesíti a gyermekotthonból kikerülő fiatalokat és a súlyos egészségkárosodással küszködőket is. Ez utóbbiak esetében az alap eddig legfeljebb 200 ezer koronával járulhatott hozzá a lakás átalakításához, a most kiadott rendelet szerint ezt 140 ezer koronára csökkentették. A gyermekotthonokból kikerülők a lakás beszerzési árának 100%-ára vehetnek fel hitelt, legfeljebb azonban egymillió koronát, miközben az éves kamat 2%-os. (mi, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?