Csehország gazdasága is lelassul

<p>A Cseh Nemzeti Bank azzal számol, hogy 2009-ben Csehország gazdasági növekedése még a nemrégiben prognosztizált 2,9%-ot sem éri el. Zdeněk Tuma, a jegybank elnöke azt mondta, a bruttó hazai össztermék (GDP) jövőre esetleg csak 0,5%-kal emelkedhet.</p>

A jegybankelnök úgy látja, a világválság különböző mértékben érinti az egyes országokat. „Mi jobb pozícióban voltunk, a gazdasági ciklus csúcsán álltunk, vagyis a várható jelentős lefékeződés ellenére nem indokolt katasztrófaforgatókönyvről beszélni, és nem csúszunk bele egy hosszabb recessziós időszakba“ - tette hozzá Tuma. Problémát jelenthet, hogy az elfogadott 2009-es állami költségvetés még 4,8 százalékos növekményből indult ki. Ennek irrealitását jól tükrözi, hogy Miroslav Kalousek pénzügyminiszter néhány nappal később már csupán 2,5-3 százalék közötti ütemet tartott elérhetőnek. (č, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?