<p>Tavaly Szlovákiában 3,11 millió hektoliter sört állítottak elő, ami 4,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte Roman Šusták, a hazai sörszövetség igazgatója.</p>
Citromos sör a piacon
Ez valamivel kisebb visszaesés, mint Csehországban, nyugati szomszédunknál ugyanis 2010-ben 15,7 millió hektoliter volt a produkció, ami 7,9%-os csökkenést jelent. Šusták szerint idén stagnálás várható, ami gyakorlatilag javulást jelent, hiszen a szlovákiai sörágazat évek óta leszálló ágban van. A nehéz helyzet miatt a sörgyártók rendre új termékekkel rukkolnak elő, hogy megfékezzék az ágazat hanyatlását. A piacvezető Heineken például a napokban dobta piacra a Bažant Radler elnevezésű termékét, melynek különlegessége az üdítő citromíz. „Alacsony alkoholtartalmú sörről van szó, melyhez természetes alapanyagú citromkivonatot adagoltunk 60:40 arányban, a citrom javára. A nyári melegben kimondottan üdítőleg hat a német területről származó citromos ízű sör” – mondta Door Plantenga, az ógyallai sörgyár vezérigazgatója. Ausztriából például ebből a fajtából évi 160 ezer, Magyarországon pedig 70 ezer hektoliter fogy el. (ČTK, só)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.