Bővülő állami lakástámogatások

Pozsony. Korábban elsősorban a lakásépítés során számíthattak a lakás-takarékpénztárak ügyfelei az állam támogatására, ám idén már a garázst építők és a napkollektorokat vásárlók is igénybe vehetik a támogatást. A lakás-takarékpénztáraktól ezen kívül klasszikus fogyasztási hiteleket is felvehetünk, akár bútorvásárlásra is.

A szolgáltatások javulásának köszönhetően a lakás-takarékpénztárak a jövőben hatékonyabban vehetik fel a konkurenciaharcot a bankokkal. Mindez a januárban életbe lépett törvényeknek köszönhető. A három hazai lakás-takarékpénztár egyelőre csak elemzi a törvényt, az új szolgáltatásokat akkor nyújthatja majd, ha ezt a jegybank is jóváhagyja számukra. Az általuk nyújtott hitelek várhatóan konkurenciaképesek lesznek a hazai bankok kínálatával. Összehasonlításképpen elmondható, hogy a szlovák pénzintézetek manapság a kisebb fogyasztási hitelekre átlagosan 10%-os kamatot szabnak ki.

Az újdonságokkal azonban nem maradnak le a maguk a lakás-takarékpénztárak sem. A piacvezető Első Lakás-takarékpénztár (PSS) például az áthidaló hitelek feltételein módosított olyan módon, hogy az adósok az áthidaló hitel és az építési hitel esetében is azonos összeget fizessenek. Az áthidaló hitelt ugyanakkor rögtön a szerződés aláírását követően igénybe vehetjük. Az áthidaló hitel esetében mindeddig magasabb törlesztő részletekkel számolhattunk, miközben az alacsonyabb kamatozású építési hitel havi törlesztő részlete alacsonyabb volt. Mindez elsősorban a fiatalok számára előnyös, akiknek kezdetben alacsonyabbak a fizetéseik.

A pénzügyi tanácsadók arra figyelmeztetnek, hogy az újítások ellenére az áthidaló hitelek továbbra is drágábbak a klasszikus banki hiteleknél. Manapság egy átlagos bevételekkel rendelkező ügyfél 5,5-5,8 százalékos kamattal vehet fel hitelt a banktól, miközben az áthidaló hitel kamatja 7% körül mozog. Az áthidaló hitelt ennek ellenére gyakran használják azok, akik a hitelért nem kezeskedhetnek ingatlannal. Az ezt a pénzügyi konstrukciót előnyben részesítők 90%-a ebből a körből kerül ki. Mindez azzal is magyarázható, hogy ha két évnél hosszabb ideig takarékoskodunk a lakás-takarékpénztárnál, igényelhetjük az építési hitelt, ami többnyire olcsóbb, mint a jelzáloghitel. Az év elején mind a három hazai lakás-takarékpénztár módosított az illetékein. A legnagyobb változásokra a hitelek és köztes hitelek esetében került sor, amit a növekvő kiadásokkal és az inflációval magyaráztak. A piacvezető Első Lakás-takarékpénztár az éves hitelszámla-vezetési díjat növelte az eddigi 390 koronáról 450-re. A Wüstenrot ugyanezt 600-ról 800 koronára emelte, míg a piac legkisebb játékosa, a ČSOB 399 koronáról 599 koronára módosította. Mégis a lakás-takarékpénztárak ügyfelei jobban járnak a banki klienseknél, a lakás-takarékpénztárak esetében azonban általában magasabb a hitel jóváhagyásával kapcsolatos illeték. (P, s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?