Botrányosan gazdálkodott a Hidromeliorációs Vállalat

öntözés

Szaporodnak a botrányok a földművelésügyi minisztérium háza táján. 

Az agrártámogatásokkal kapcsolatos visszaélések mellett az Állami Számvevőszék a tárca hatáskörébe tartozó állami vállalatnál is súlyos hiányosságokra derített fényt.

Hiányos belső ellenőrzés, rendkívül alacsony bevételek, gyanús ingatlanértékesítések – Karol Mitrík, az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnöke szerint ez jellemzi a földművelésügyi tárca hatáskörébe tartozó, hidromeliorációs munkálatokért, az öntöző- és vízelvezető rendszerek karbantartásáért felelős Hidromeliorációs Vállalatot. Az NKÚ az állami vállalat 2015-ös és 2016-os gazdálkodását vizsgálta, és több súlyos hiányosságra is fényt derített. „A vállalat teljes mértékben az állami dotációktól függ. A veszteségeket a törzstőke csökkentésével oldották meg, és ha így folytatják, hamarosan alaptőke nélkül maradhatnak” – figyelmeztet Mitrík.
 

A számvevőszék felhívta a figyelmet a Hidromeliorációs Vállalat gyanús ingatlaneladásaira is. A komáromi és a nagymihályi adminisztratív épületeiket például a valós piaci áruknál 300 ezer euróval kevesebbért adták el. És ez csak a jéghegy csúcsa lehet, hiszen Mitrík szerint az általuk vizsgált két év folyamán a földművelésügyi tárca 312 engedélyt adott ki a vállalat vagyonának az eladására. „Ezzel párhuzamosan a szaktárca részéről semmilyen ellenőrzést nem hajtottak végre a vállalatnál, a felügyelő tanács szerepe pedig csak formális volt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a vállalatnál futószalagon váltották egymást az igazgatók” – mondta Mitrík.

A társaság szerinte többször is elmulasztotta benyújtani az éves tervét, így gyakran fél vagy akár háromnegyed évig is stratégiai tervek nélkül működtek. „Ami ennél is gyanúsabb, hogy a vállalat éves jelentéseiben egyáltalán nem szerepel, hogy mekkora prémiumokban részesültek a vezetői” – tette hozzá az NKÚ elnöke. Az Állami Számvevőszék 19 intézkedést javasolt a helyzet javítása érdekében, a vállalat hatékonyabb ellenőrzését tartva szem előtt. Vladimír Machalík, a földművelésügyi tárca szóvivője szerint a Hidromeliorációs Vállalat nem tiltakozott az ellenőrzés során feltárt hiányosságok miatt, és elfogadta az ajánlásokat. (TASR, SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?