Bárki megveheti a bérlakását

Érsekújvár. Az érsekújvári Lakáskezelőség 1991-ben 4400 bérlakást gondozott, 75 százalékuk mára magántulajdonba került. Körülbelül 1500 lakás sorsa függőben van. Az égető kérdésekről Tóth Istvánnal, az érsekújvári Lakáskezelőség igazgatójával beszélgettünk.

Tóth István: „Csak bérlő veheti meg a lakást, és nem piaci áron. Ha valakinek nem kell a lakás, és elköltözik onnan, a lakást mi adjuk el.” A szerző felvétele Mikor és milyen módszerrel adták el a lakásokat?

A város tulajdonába került lakásokat az első három évben adtuk el. A képviselő-testület megszavazta, hogy beszámítja a vagyonjegyeket, s akiknek nem volt tartozásuk, megvehették a lakást. Ez is gyorsította a folyamatot, bár a lakásvásárlás Érsekújvárott később kezdődött. Ezt az időt az előkészítésre használtuk fel. Egy kérvény sem jött vissza a kataszteri hivatalból, s ez a jól előkészített szerződéseknek köszönhető.

Van valamilyen határidő, amely után már nem vásárolhatók meg a bérlakások?

Volt egy tervezet, amely meglehetősen sok bírálatot kapott a bérlők részéről, de jelenleg bárki bármikor megvásárolhatja a lakást, ha nincs tartozása. Az összeg annyiban változott – a bérlők javára –, hogy a lakás amortizálódik, évenként 2 százalékkal csökken az értéke, tehát kevesebbet kell érte fizetni. De az továbbra sem változott, hogy csak a bérlő veheti meg.S ha ő nem akarja megvásárolni, viszont másvalaki szeretné megvenni a konkrét lakást?

Nem teheti. Jelenleg ilyen rendelet nem létezik.

És ha az illetőnek jelentős a tartozása?

A törvény értelmében tavaly szeptemberig csak bírósági végzéssel lehetett szükséglakásba költöztetni a nem fizetőket. Ez megváltozott. Akik megkapták a felmondást, elég rendesen kezdtek fizetni. De akik tovább sem fizetnek, azok számára szükségmegoldást készítünk elő. Állandóan tárgyalunk az állami szervekkel, és remélem, rövidesen létesíteni tudunk negyven-hatvan helyet, ahol elhelyeznénk azokat, akik nem fizetnek, viszont tönkreteszik a lakásokat. Sajnos szükséglakások nincsenek, pedig elég sokan vannak, akiket már ki lehetne lakoltatni.

Sok a nem fizető bérlő?

Százötven-kétszáz családnak van jelentős hátraléka a 4600 lakásból, amit kezelünk. Kisebb-nagyobb nemfizetők is akadnak. A hátralék érdekesen alakul. Szeptemberben például kétszáz család nem fizette be a lakbért az iskolakezdés miatt, ugyanez a helyzet karácsony előtt, de a következő hónapban rendezik a tartozásukat. A megrögzött nemfizetők köre négy házra összpontosul.

Mekkora összeg a legnagyobb tartozás?

Százezer korona körül van. Öt éve minden évben bíróságra adjuk, és minden évben visszaadták, nem hagyták jóvá a kilakoltatást, mert az illető kimutatta, hogy csak enynyit keres és ebből nem tudja fizetni a költségeket. A felszólítás után a lakásban leállítjuk a hőszolgáltatást, kikapcsoljuk a villanyt.

Ha egy tömbházban – ahol a bérlők többsége tulajdonos – van olyan lakó, aki nem vette meg a lakást, de nem fizet, milyen terheket ró ez a többi lakóra?

Nem kell megijednie a többi bérlőnek vagy tulajdonosnak, ezek a költségek a Lakáskezelőséget terhelik.

Épülnek még bérlakások?

Két háztömb épül, mintegy hetvenhat-nyolcvan lakás. Ezek a város tulajdonát képezik, még az idén átadásra kerülnek.

Bizonyára magas lesz a lakbér…

Nem lesznek olcsó lakások. Az új törvény szerint a lakbér a beruházási érték évenkénti 5 százalékát teheti ki, de hogy pontosan menynyi lesz, azt a képviselő-testület dönti el.

Nagy az érdeklődés?

Pontosan 1267 igénylést tartunk nyilván. Főleg a fiatalokat részesítjük előnyben. A megvett lakásokat sokan bérbe adják, és ők is magas bért kérnek. De még így is sok az üres lakás.

Több lakó lekapcsoltatta a központi fűtést, és saját gázkazánt szereltetett be, saját meleg vizet és fűtést.

Vannak ilyen esetek. Engedély kell hozzá, és a többi lakó beleegyezése. Ezt a helytelen árpolitika is okozza. Mi mint hőtermelők drágábban vesszük a gázt, mint az, aki családi házat fűt vele. De azt hiszem, a lakók most elégedettek lesznek; a tavalyi év elég jól sikerült, a fűtés összköltsége alacsonyabb, mint 1993-ban volt.

Kik fizetnek a legpontosabban?

Főleg az idősebbek. Ezért tavaly úgy döntöttünk, hogy megjutalmazzuk azokat, akik rendesen fizetnek. Hatvan díjat sorsoltunk ki – közjegyző jelenlétében a bérlők és lakástulajdonosok között. A vállalkozók, akiket felszólítottunk, szívesen ajánlottak fel díjakat. 3600-an kerültek be a sorsolásba, azok, akik az elmúlt 3-5 évben nem maradtak el a fizetéssel.

A harminc-negyvenéves tömbházak zöme felújításra szorul, de a lakóknak erre nincs pénzük, viszont ha a tető beázik, azonnal cselekedni kell.

A kezelésünk alatt álló tulajdonosoknak úgy segítünk, hogy mi vesszük fel a kölcsönt a felújításra, a lakók pedig nekünk törlesztenek, hosszabb távon. A Lakáskezelőség városi cég, a városi képviselő-testületnek tartozik elszámolással, a város áll mögöttünk, nem történhet meg, hogy eltűnik a bérlők pénzével. Létezik egy kormányprogram a panelházak felújítására, illetve azoknak a hibáknak az eltávolítására, amelyekért nem a lakók felelnek. Főleg az erkélyekkel vannak problémák. Mi is több ház javítására adtunk be pályázatot. Ebben az esetben a felújítás költségeinek csak a fele terheli a lakókat, a másik felét az állam dotálja. Szeretnénk kicsit rendbehozni a házakat, amíg nem mennek fel nagyon az árak.

Sok városban, főleg a fővárosban még egy emeletet húznak a hat-hétemeletes házakra.

Nálunk is voltak ilyen próbálkozások. Személy szerint én – amíg a lakásokat nem adtuk el – nem egyeztem bele, elég sok kritikát is kaptam miatta. Most már a tulajdonosok döntenek róla.

Ha valaki nem fizet, és nem akarja megvenni a lakást, ki lehet tenni, és a lakást másnak eladni piaci áron?

Csak bérlő veheti meg a lakást, és nem piaci áron. Ha valakinek nem kell a lakás, és elköltözik onnan, a lakást mi adjuk el, és erre is van egy sorrend. Aki elsőnek kifizeti a tartozást, bérlő lesz és bérlőként megfizeti, de erre is van egy hivatalos sorrend, amit betartunk. Mindig az elsőnek ajánljuk fel a megüresedett lakást, s ha neki nem kell, az utána következőnek. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a megüresedett bérlakásokat nem bocsátja árverésre, hanem a fiatalokat segíti azzal, hogy előnyösen megvásárolhatják. Ha piaci áron értékesítenénk, egy kézben összpontosulhatna sok lakás, mert akinek pénze van, felvásárolná és ő adná tovább nyereséggel.

Egyesek attól tartanak, hogy ha olyan házban laknak, ahol a lakók többsége megvette a lakást, de nekik nem áll szándékukban, esetleg eladják a fejük fölül a tetőt.

Ettől nem kell tartani. Nem áll az érdekünkben. Még a nemfize-tőkkel is meg tudtunk egyezni, ha részletekben kifizetik a tartozásukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?