Az Apple felvásárolná a McLarent?

London |

<p>Médiaértesülések szerint az Apple érdeklődik a brit McLaren sportkocsigyártó megvásárlása vagy együttműködés kialakítása iránt.</p>

A Financial Times és a New York Times belső vállalati forrásra hivatkozva szerdán arról számolt be, hogy már hónapok óta tárgyalások folynak az Apple és a McLaren között a sportkocsikat gyártó vállalat teljes átvételéről, illetve stratégiai részesedés vásárlásáról. A becslések szerint a McLaren egy-másfél milliárd font-sterlingért cserélhetne gazdát. 

Az idén az Apple már egymilliárd dollárt invesztált a kínai Didi Chuxing fuvarmegosztó szolgáltatásba, az Uber kínai konkurensébe. A McLaren teljes átvétele az Apple második legnagyobb akvizíciója lenne a Beats Electronics fejhallgató gyártó és zenei műsorszóró szolgáltatás hárommilliárd dolláros megvásárlása után. Az Apple 230 milliárd dollár készpénzzel rendelkezik.

A McLaren közúti közlekedésre alkalmas sportkocsikat gyárt egyenként több százezer eurós, vagy akár egymillió eurós áron. Tavaly a cég 1600 autót állított elő. Mivel a McLaren már komoly eredményeket ért el a műanyagok autóipari alkalmazásában és a járműelektronikai fejlesztések terén, az Apple érdeklődését valószínűleg nem a megfizethetetlen árú autók keltették fel. Arról már mintegy két éve keringenek hírek, hogy az Apple autóipari terjeszkedés felé kacsingat, az viszont, hogy konkrétan valamely autógyárra is szemet vetett volna eddig még nem került nyilvánosságra.

Az Apple és a McLaren egyaránt elzárkózott a lapok értesülésének a kommentálásától.

A New York Times még azt is tudni véli, hogy az Apple megvásárolná az önmagát egyensúlyozó elektromos motorkerékpárokat gyártó San Francisco-i Lit Motors vállalatot is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?