A VW-csoport 50 millió eurót is fizethet a spanyol államnak

Madrid |

<p>A szén-dioxid-kibocsátási értékeket érintő csalás miatt a Volkswagen-csoport 50 millió eurót is fizethet Spanyolországnak, mert az állam autónként 1000 euróval támogatta az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlását - jelentette be José Manuel Soria spanyol ipari miniszter a spanyol közszolgálati rádiónak adott interjújában csütörtökön.</p>

A politikus elmondta: a vállalat tájékoztatta arról, hogy a szén-dioxid-kibocsátás manipulálásában világszerte érintett 800 ezer autó közül 50 ezret Spanyolországban értékesítettek. Ha ezek közül minden egyes autót támogatással vásároltak akkor az azt jelenti, hogy VW-csoportnak 50 millió eurót kell fizetnie az államnak - érvelt a miniszter, hozzátéve, hogy a cég vállalata a pénz visszafizetését a manipulált autók után.    A PIVE-terv nevű, 2012 óta létező spanyol támogatási program lényege, hogy aki használt autóját környezetbarát gépkocsira cseréli, az 2000 eurós  kedvezményt kap, amelyet a kormány és a bekapcsolódó cégek fele-fele arányban állnak.    Amikor kiderült, hogy a VW-csoport 11 millió dízelüzemű járművébe telepített olyan szoftvert, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások, a spanyol kormány azonnal követelte a vásárlóknak nyújtott állami támogatás visszafizetését a cégtől.    A vállalat azonban ezt vitatta, és azzal érvelt, hogy ők a nitrogénoxid-kibocsátásra vonatkozó adatokat manipulálták, a szén-dioxid-kibocsátási értékeket nem. Márpedig ez utóbbi volt az alapja a spanyol kormány autóvásárlási támogatásának.    Csakhogy a Volkswagen belső vizsgálata, amelynek eredményét a héten tették közzé, kiderítette: 800 ezer autó esetében a gyártó által megadott szén-dioxid-kibocsátási értékek nem egyeznek meg a fékpadi tesztek során mért értékekkel, vagyis az érintett járművek többet fogyasztanak a gyári értékeknél.    Az újabb hamisítási botrányban a Volkswagen Polo, Golf, Passat, az Audi A1-es és A3-as, a Skoda Octavia, a Seat Leon és Ibiza modellek lehetnek érintettek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?