A Gmail a Facebook és a Twitter babérjaira tör

<p>A Facebook és a Twitter közösségi portálokon megszokott tartalommegosztó szolgáltatásokkal bővül a Google levelezési rendszere, a Gmail.</p>

A Google Buzz névre keresztelt új szolgáltatása a tartalommegosztást próbálja egyszerűbbé tenni, de az újítás nem titkolt célja, hogy megtörje a Facebook és a Twitter uralmát.

A szoftver egyik legnagyobb újítása, hogy a levelezőrendszeren keresztül teszi lehetővé az üzenetek, fotók és linkek megosztását. A Buzz (vagyis zümmögés) emellett rangsorolva, az érdeklődés szintje szerint jeleníti meg a híreket, a felhasználó ismerősei által követett topikokat, blogbejegyzéseket és más tartalmakat. A Buzz révén lehetőség nyílik azonban arra is, hogy a levelezők, figyelmen kívül hagyják a számukra érdektelen üzeneteket.

A Buzz a mobilkészülékekkel és a Google Android operációs rendszerét használó okostelefonokkal is kompatibilis, a GPS-szel felszerelt készülékek segítségével még azt is tudni lehet majd, hogy az ismerősök éppen hol tartózkodnak.

Mivel a Buzz a Gmail levelezőrendszer alapjain nyugszik, hamarosan 176 millió felhasználó számára lesz elérhető. A Google abban bízik, hogy a Twitter a Picasa és a Flickr szolgáltatásainak "becsatornázásával", kihívója lehet a világszerte már 400 millió felhasználót számláló Facebook közösségi portálnak, amely egyelőre nem szerepel a megnevezett partnerek között.

Az amerikai internetes óriás már korábban is próbált betörni a közösségi portálok világába, a 2004-ben életre hívott Orkut azonban eltekintve egy-egy térségtől, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Google most a Yahoo nyomdokaiba lépve próbálja e-mail szolgáltatásán keresztül felépíteni saját közösségi birodalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?