2017-től folyamatosan emelik a nyugdíjkorhatárt

Pozsony |

<p>2017-től megkezdődik a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése, az öregségi nyugdíjra való jogosultság korhatára hétévente egy évvel tolódik majd ki - számolt be a pozsonyi Pravda a szlovák pénzügy-politikai intézet (IFP) megerősítésére hivatkozva szerdán.</p>

A Pravda cikke szerint a pénzügyi tárca mellett működő IFP azzal számol, hogy Szlovákiában - a jelenleg 62 évben megállapított - nyugdíjkorhatár emelésének folyamata 2017-től folytatódik, s a jogosultság évente közel két hónappal, azaz átlagban hétévente egy évvel tolódik majd ki.

Az IFP szerint a nyugdíjkorhatár Szlovákiában tíz éven belül emelkedne 63 évre és 2070-ben érhetné el a hetven évet. Az Európai Unió országai közül a szlovák nyugdíjkorhatár a viszonylag alacsonyabbak közé tartozik, például 62 évesnél korábban jelenleg csak a brit, román, bolgár, észt, horvát, lengyel és litván nők mehetnek nyugdíjba.

A közel öt és fél milliós Szlovákiában először idén májusban lépte túl a nyugdíjasok száma az egymilliót, számuk éves szinten 25 ezerrel nőtt. Az öregségi nyugdíj átlagos összege májusban 399 euró volt, a nyugdíjak túlnyomó többsége viszont ennél az összegnél alacsonyabb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?