2015-re alagút lesz a Duna alatt?

Pozsony. A főváros szívében egy több mint 5 kilométer hosszú vasúti alagutat fúrnak, integrálják a vasúti és a villamos hálózatot, emellett vonatjárat indul a pozsonyi és a bécsi légikikötő között – mindez 2015-ig valósul meg.

A jövőben vasút köti össze a pozsonyi M. R. Štefánik repülőteret a schwechati légikikötővel – derül ki abból a tegnap Pozsonyban aláírt memorandumból, amelyet Ľubomír Vážny közlekedési és távközlési miniszter, Dalibor Zelený, a ŽSR szlovák vasúttársaság vezérigazgatója, valamint Andrej Ďurkovský, Pozsony főpolgármestere látott el kézjegyével. A 18,5-19 milliárd koronát felemésztő projektum szerint a főváros vasúthálózata rákapcsolódik a TEN-T17-es vonalra, ami összeköti Párizst, Strasbourgot, Stuttgartot és Bécset, továbbá vasút köti össze a Pozsony-Előváros, a Pozsony-Filiálka és Ligetfalu állomásokat, végezetül Pozsony-Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) és az osztrák Marchegg közötti szakaszt villamosítják. A tervezett kiadások 80 százalékát európai uniós forrásokból szeretnék állni, a fennmaradó 20 százalékot pedig a szlovák állami költségvetés biztosítja. A várhatóan 2015-re elkészülő grandiózus infrastrukturális beruházás legdrágább eleme a fővárost kettészelő, a Duna alatt is vezető 5,5 kilométer hosszúságú vasúti alagút lesz, benne három föld alatti megállóval (például a Medikus kert közelében és a Dosztojevszkij soron) – ennek költsége 16 milliárd korona. S ha ez még nem volna elég, Pozsony önkormányzata felújítja az Öreg hidat, a sínpályákkal együtt, és a Šafárik tértől egészen a Janíkov dvor végállomásig vonat és villamos számára egyaránt alkalmas, 1000 és 1400 mm nyomtávú síneket fektet le.

A Dévényújfalu-Marchegg vonal villamosítása csupán 100 millió koronát igényel, a Pozsony területén belüli, illetve Pozsony-Ligetfalu és az osztrák Kittsee közötti vasúti kapacitásbővítés ára pedig 2,5 milliárd korona körülibe kerül. A beruházások eredményeként Pozsony villamos- és vasúti hálózata összekapcsolódik, integrált közlekedési rendszer alakul ki. „A memorandum eredményeként Pozsony felkerül az Európai Unió vasúttérképére, ráadásul a főváros tömegközlekedése is lényegesen javul, ami az ingázók szempontjából szintén nagyon fontos“ – nyilatkozta Andrej Ďurkovský főpolgármester. Első lépésben 2009-ig befejezik a 2,4 km hosszú szlovák-osztrák szakasz villamosítását, második lépésként megvalósul a Štefánik és a Schwechat-i repülőtér vasúti összekapcsolása, végezetül 2015-re az alagutat igénylő, duális rendszerű (villamos és vasúti síneket is feltételező), Pozsony belvárosát is átszelő vonal. (t, s, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?