Elégedetlen szállásadók tüntettek Nagymegyeren

Válaszokat váró szállásadók a téren (a szerző felvétele)
Nagymegyer |

A nagymegyeri szállásadók elégedetlenségének mértéke az utóbbi hetekben megsokszorozódott, de a fürdő vezetőségében süket fülekre találnak. A városvezetés és a szállásoltatók közötti konfliktus már másodjára viszi utcára őket.

Egy kérésünk van csak a polgármester, Holényi Gergő felé, hogy hívja vissza a jelenlegi ügyvezetőt, Lukáš Machalát

- mondja Győry Károly, a nagymegyeri szállásadók szövetségének vezetője. Szerintük egyre több panasz érkezik a szolgáltatás minőségére.

Vendégeink nem érzik azt a komfortot, amit mi kiépítettünk.

- jelentette ki Győry Károly. Holényi Gergő visszaélésektől tartva új rendszer bevezetését kezdeményezte az ügyvezetővel együtt, viszont ez még mindig nem működik megfelelően annak ellenére, hogy az idei fürdési szezon már régen elkezdődött.

A vádaskodások ellenére semmit sem tudtak bebizonyítani. Senkit nem jelentettek fel, nem kaptak rajta.

- tette hozzá Győry. A szervezet abszurdnak tartja, hogy 18 000 fekete karórát hoztak vissza átcsipeltetni, és arra kéri a polgármestert, hogy ezt a számot hivatalos dokumentációval támassza alá.

Minden egyes karkötőre 6 eurót fizettünk, aminek van egy azonosító száma, azaz követhető lenne. Bizonylatot is kaptunk róla.

- mondták a szállásadók.

Nem kapnak válaszokat a kérdéseikre (a szerző felvétele)

Kevesebb bevétel?

A turisztikai adó akkor jön be, ha itt éjszakázik a vendég, tehát minden éjszaka után kerül a városi költségbe egy-egy euró személyenként. Azaz, ha nem lesz egyezség a szállásoltatók és a fürdő között, akkor a város költségvetése is csökkenni fog.

– mutat rá Balázs Péter képviselő. A szállásadók azt is elmondták, hogy hiába kérdeznek a fürdő információs központjában, vagy akár telefonon, nem kapják meg a szükséges információkat. Nem tudják, hogy a hozzájuk beszerelni tervezett terminált, amin a vendégeik mozgását követhetik majd, kinek kell kifizetni, ahogy azt sem, hogy a fekete karórák mikor kezdenek el újra teljes értékűen működni.

Az ügyvezető Lukáš Machala azonnali leváltását követelik (a szerző felvétele)

Várják a válaszokat

Időközben sikerült a kérdéseinket eljuttatnunk, már ott vannak az asztalán. Olvassa el őket és adjon rájuk választ.

- szólítja fel a polgármestert Győry Károly. Varga Albin ezeket a kérdéseket közzé is tette az egyik nagymegyeri facebook csoportban, amiben taglalták a kialakult helyzet lehetséges okait, elmagyarázva, hogy nem hagytak számukra más választást, mint a nyílt utcai tiltakozást. Szeretnék megtudni többek között, hogy pontosan milyen oknál fogva lett Lukáš Machala ügyvezető, milyen szakmai tapasztalattal bír, továbbra is megkérdőjelezve posztra helyezésének törvényes voltát. Kíváncsiak lennének a termál üzleti stratégiájára, a jövőbeni terveikre, mellyel némi perspektívát adhatnának a vállalkozóknak.

Nagymegyeren a szállásadás meghatározó ágazat, mintegy 4000 bejegyzett ággyal. A lakosság jelentős részének fontos bevételi forrást jelent

- írják. Ebből adódik a következő kérdés is:

Ahogy nőtt a szálláshelyek száma, azzal együtt kölcsönösen fejlődött a fürdő is. A családi apartmanházak, illetve a hotelek nélkül Nagymegyeren még mindig egy egyszerű vidéki fürdő működne. Miért nem volt érdeklődés a jelenlegi ügyvezető részéről a szállásadókkal való együttműködésre?

Ha volt is próbálkozás, az nem volt konstruktív, így további magyarázatot várnak a fürdő vezetésétől és a polgármestertől.

Kevesebben tiltakoztak mint legutóbb (a szerző felvétele)

Hosszú sorok

Ma, ezen karkötők használata jelenti a fürdő vezetés számára a legnagyobb problémát, és a fürdő előtt kialakult hosszú sorokért is a karkötők tulajdonosai okolhatók.

- írják a polgármesternek címzett kérdéseik közt.

A fekete karkötők feltöltése csak az 5-ös és a 6-os számú pénztárnál lehetséges. Ez az információ a szóban forgó pénztárak üvegtábláján olvasható egy A4-es lapon. Azonban a vendégek ezt nem tudják, ezért a többi pénztárhoz is besorakoznak és várnak. Ebből adódóan, amikor sorra kerülnek, a pénztáros hölgy elküldi őket az 5-ös és 6-os pénztárakhoz, ahol újból kiállják a sort. Van ennek értelme?

- kérdezik a szállásadók. A megmozdulásra 80 embert is vártak, több fórumon, facebook csoportokban is előre értesítették az embereket. A hivatalban dolgozók a nyitva tartás ellenére nem voltak jelen, ugyanis a nagy melegre való tekintettel hazamehettek, ahogy a polgármester is távol maradt.

A legutolsó információk szerint Machala ügyvezető le akar ülni a szállásadókkal, de csak egy közvetítőt küldene, mert szerinte velünk nem lehet tárgyalni. Pedig valójában akár múlt héten is megtehette volna.

- mondta Varga Albin képviselő.

A jövő heti városi képviselő testületi ülésen viszont szerintük az ügyvezető, vagy a polgármester köteles lesz a plénum elé tárni a 2021-es évi beszámolóját, amit már a korábbi testületi ülésen is elhalasztottak.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!